Okos egérrel nyertek magyar diákok

Gyenge vagy sérülést szenvedett emberek markolásának, valamint ujjainak erejét erősíti fel egy debreceni diák speciális kesztyűje, míg két gödöllői tanuló szellemes megoldása az idős emberek gyógyszerszedési nehézségein segít. Ma Budapesten díjazták az ifjú tudósokat.

A 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre összesen 112 pályázat érkezett, ezek közül a bírálóbizottság 65 pályázatot fogadott el, illetve javasolt kidolgozásra. A határidőre 54 pályamű érkezett, ezek közül négy első, három második, négy harmadik, illetve két különdíjat ítéltek oda. (Európában évente átlagosan 25 ezer 15-20 év közötti diák méretteti meg magát. A zsűri döntése értelmében a 2015. szeptember 17-22. között Milánóban megrendezendő 27. EU Contest for Young Scientists európai döntőben a négy első helyezett pályázat képviselheti Magyarországot.)

A nyertesek közül a budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakközép Iskola két tanulója, Tóth Bence és Kecskés Dániel a GyroMouse-t alkotta meg.

Ez egy olyan okostelefonos-alkalmazás, amelynek segítségével akár több tíz méterről irányíthatjuk a kurzort.

 

A második díjasok között volt a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium két tanulója, Réthelyi Bálint és Salyámosy András, akiknek az eszköze az idős emberek gyógyszerszedési nehézségein segít. A MedFeed fantázianevű eszköz a gyógyszerek adagolását végzi, és figyelmezteti a felhasználót arra, hogy vegye be a gyógyszereit. Krecht Rudolf, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium hallgatója pedig egy olyan kerekeken gördülő, szenzorokkal felszerelt járművet szerkesztett, amely képes haladni veszélyes, nehéz terepen, szükség esetén maximum 10 cm magas vízben.

A harmadik helyezettek közül a csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium diákja, Bálint Karola tabletre született ShopMap alkalmazása számos olyan kellemetlenségre nyújt megoldást, melyet vásárlás közben kell átélnünk. Póka Károly, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma diákja egy Exoskeleton kesztyűt szerkesztett. Ez egy olyan mesterséges külső váz, amely képes felerősíteni gyenge vagy sérülést szenvedett emberek markolásának, valamint ujjainak erejét.

 

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.