A budapesti Lánchíd például korának technikai csúcsteljesítménye volt. Ehhez fogható beruházás sem műszaki, sem anyagi szempontból nem volt addig a Habsburg Birodalomban. A folyam Regensburg feletti keskeny szakaszát leszámítva ez volt az első állandó Duna-híd, még Bécsnek sem volt ilyen átkelője. Ez korának legnagyobb lánchídja és második legnagyobb függőhídja volt. Az Eötvös-inga pedig arra volt alkalmas, hogy a föld alatti nagyobb tömegű, a környezet sűrűségétől eltérő anyagokat kimutasson a tömegvonzás mérése alapján. Az I. világháború után két évtizeden át az inga az olajkutatás nélkülözhetetlen eszköze volt. Olajlelőhelyek százait fedezték fel vele a világon, ami több milliárd hordó olajat jelentett. Az inga hatalmas gazdasági sikerét Eötvös Loránd nem érte meg.
Bocskai István biztos meglepődne, ha ismerhetné a vele kapcsolatos szoborpolémiát. Történt, hogy a Bocskai István Társaság a pesti Március 15. térre akart Bocskai István-szobrot állítani. Pálffy Géza történész (MTA BTK Történettudományi Intézet) szerint bár napjainkban is azt írják egyes történelemtankönyvek, hogy Bocskai Magyarország függetlenségéért vívott szabadságharcot vezetett, ez az állítás nem igaz. Erre a Habsburg Monarchia és az Oszmán Birodalom határvidékén egyáltalán nem volt lehetősége. Bocskai István pesti török megkoronázása nem a magyar szabadságjogok és függetlenség, hanem a függőség és az alávetettség szimbolikus helye. A fejedelemnek szobrot állítani a Március 15. téren, amely az 1848-as magyar függetlenségi küzdelem egyik meghatározó jelképe, szakmai szempontból nem megalapozott, és olyan paradox lépés lenne, mintha Kádár Jánosnak akarna valaki hasonlót emelni a szovjet tankok 1956. novemberi bevonulásának egyik csomópontján. (Azóta sincs Bocskai-szobor a téren.)
|
...és a dunai átkelő, ahogy mindannyian ismerjük
Fotó: Kurucz Árpád / Archív |
Pálffy Géza egy másik tévhitet is igyekszik ugyanitt eloszlatni. Az 1664 novemberében Csáktornya mellett tragikus vadászbalesetben elhunyt Zrínyi Miklós nem a bécsi udvar akarata ellenére vezette 1664-es téli hadjáratát, hanem épp annak megbízásából. A török területekre irányuló nagyszabású akció tervét 1663 nyarától a bécsi hadvezetés egyenesen Zrínyivel együtt – nem kizárt, hogy éppen az ő javaslatára – dolgozta ki, majd maga az Udvari Haditanács rendelte a német birodalmi és egyéb hadakat a bán mellé, aki sikeres akciójáról folyamatosan tudósította a bécsi és grazi hadi kormányzatot.
A történész szerint arról még nem született felmérés, csak benyomásokról beszélhetünk, hogy miben tér el a különböző generációk történelmi szemlélete. A tévhitek cáfolata azonban generális feladat.
Ebbe a körbe tartozik, hogy a magyarok másfél száz évig magukra hagyva védték a hálátlan keresztény Európát a töröktől. Lőrinc László szerint a végvárak fenntartási költségeinek nagy része külföldről jött, a katonák jelentős része nem magyar volt, miközben a magyar politikusok és csoportok egy jelentős része újra és újra a törökök mellé állt a keresztény erőkkel szemben. Azt az állítást pedig Ungváry Krisztián cáfolta, hogy a 2. magyar hadsereg veszteségeinek aránya a mohácsi katasztrófához mérhető. A doni vereség áldozatainak aránya jóval a mohácsi alatt maradt, a katonák negyede halt meg – Mohácson a veszteség hetven százalék volt. A példákat sokáig folytathatnánk.
Játsszon velünk!
Jövő héten a Népszabadság ötnapos történelmi kvízjátékkal várja olvasóit. A megoldásra váró kérdéseket és feladványokat a Történelemtanárok Egyletének tagjai készítették. Egyes kérdések megoldásához pedig a TTE által működtetett Tényleg oldal ad segítséget.
