galéria megtekintése

Működik a laborban növesztett mesterséges hüvely

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 14. számában
jelent meg.


Ötvös Zoltán
Népszabadság

A világon először sikeresen ültettek be mesterséges körülmények között, laboratóriumban növesztett hüvelyt négy fiatal lányba. A mesterséges szervet a hölgyek saját sejtjeiből hozták létre – azért volt erre szükség, mert a nők egy ritka rendellenesség miatt vagina nélkül születtek.

A beavatkozás idején, azaz 2006–2010-ben még a tízes éveikben járó érintettek a műtét után teljes értékű szexuális életről számoltak be. Ezt meg kellett várni, hogy a hírt nyilvánosságra lehessen hozni. Ez a rendellenesség a Mayer–Rokitansky–Küster–Hauser-szindrómáként ismert, minden ötezredik nőt érint.

FORRÁS: WAKE FOREST INSTITUTE

Náluk a petefészek rendben működik, így a pubertás jelei is jelentkeznek, ám mivel se méhük, se méhnyakuk, se hüvelyük nincs, a menstruációjuk nem indul meg. Mivel a vaginájuk kívülről normálisnak látszik, tizenéves kora előtt általában nem derül ki senkiről, hogy ez a betegsége, csak akkor, amikor már eléri azt a kort, hogy feltűnjön: nem indult meg a menstruációja. A diagnózis felállítása után sok nőnél megoldást jelent, ha egy speciális, henger alakú eszköz segítségével saját maga fokozatosan kitágítja a hüvelynyílását, ám ha ezzel nem érnek el eredményt, műtétre van szükség. A négy nőnél ez jelentett megoldást. (A vizsgálatok során megállapították, hogy egyikőjüknél menstruációs vér volt a hasüregben.)

 

„A műtét után normálisan működtek, a többi nőhöz hasonlóan éreztek vágyat, kielégülést” – állította Anthony Atala kutatásvezető, az észak-karolinai Wake Forest School of Medicine munkatársa. A kutató négy-nyolc évvel a beavatkozások után a The Lancet folyóiratban most publikálta eredményét. Azért várt ilyen hoszszú ideig a közléssel, hogy egyértelmű legyen, a műtétnek nem voltak hosszú távon káros következményei. A négy betegnél alkalmazott technikát az amerikai kutatók az 1990-es években fejlesztették ki és tökéletesítették – először nyulakon.

Az évekkel ezelőtti műtét során Atala és kollégái először minden egyes páciens saját külső nemi szerveiből nyertek ki néhány sejtet, amiket laborban tenyésztettek, majd négy hét múltán egy biológiailag lebomló, minden alany számára egyedileg készített vázra helyezték. A kihívás az volt,miként érjék azt el, hogy a tenyésztett sejtállomány a beültetés után kapcsolatba lépjen a többi sejttel. Sikerült. További néhány hét múltán a sebészek egy csatornát hoztak létre a betegek medencéjében, és összevarrták a vázat a belső ivarszervekkel. Szinte rögtön elkezdtek kialakulni az erek és az idegek, az osztódó sejtek szöveteket hoztak létre.

Ez a váz hat héten keresztül segítette a hüvely kialakulását, majd lassan felszívódott, miközben már ott volt az új szerv. Az MRI és a belső vizsgálatok is megerősítették, hogy a hüvelyek felépítésükben és funkciójukban hasonlóak a természetes úton kifejlődöttekhez. A mesterséges vagina nagyjából hat hónap alatt érte el végleges formáját – s tökéletesen alkalmas volt a feladatára. Atala azt reméli, hogy a kezelés nemcsak a vaginarendellenességgel született nőkön segíthet, hanem azokon is, akik baleseti sérülés vagy daganatos betegség miatt szorulnak hasonló beavatkozásra.

Az eredmények azt is mutatják, hogy a laboratóriumi megtervezett szervek normálisan fejlődhetnek a páciensek egész életében – véli Martin Birchall, a University College London munkatársa. Ez azért fontos, mert a műtétek idején a négy nő 13–18 éves volt, tehát szervezetük fejlődésben volt. Az egyik (névtelenségbe burkolózó) hölgy szerint a beavatkozással új életminőséget kapott. „Úgy érzem, igazán szerencsés vagyok, mert a betegségem ellenére teljesen normális életet élhetek. Nagyon fontos, hogy más, hasonló problémával küzdő lányok számára példaként szolgálhatok.” A négy lány közül kettőnek a méhe normálisan működik, így az ő esetükben az a nagy kérdés, hogy vajon alkalmasak-e a gyerekvállalásra. Atala doktor szerint még nem próbálkoztak, de mivel menstruálnak, semmi sem szól a szülés ellen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.