galéria megtekintése

Már emberi szerveket is lehet nyomtatni

1 komment


Palugyai István

Nincs megállás az orvosbiológiai kutatásokban, ahol a legújabb technikai újdonságok és a mind pontosabb génszerkesztési módszerek révén naponta érkeznek a meglepő hírek. Most épp háromdimenziós nyomtatással készülő szervekről és a rákgyógyítás nagy ígéretének tűnő, génterápiával kombinált immunterápiáról.

Hamarosan nem lesz szükség rafinált ajzószerekre, jön a kívánt méretű kinyomtatható nemi szerv – írta az egyik fantáziadús kommentelő a Gizmodón is megjelent hírre, miszerint amerikai orvosok élő szövetek és műanyagok keverékéből fület, állkapcsot és izmokat nyomtattak ki és ültettek be állatokba, ahol azok normálisan működtek. Az eredmény azt sejteti, hogy a módszer működni fog embereknél is.

A Wake Forest Baptista Egyetem kutatói különleges 3D-s nyomtatót készítettek, mely lebomló műanyagból kívánt formájú, mikrocsatornákkal átszőtt, szivacsos szövetet produkált. Az ITOP nevű berendezés élő sejtekkel elegyített vizes géllel kombinálja a műanyagot, ami először folyékony, de gyorsan megszilárdul, és egy élő szövethez hasonló szerkezetet alkot.

Ebbe a sejteket tápláló anyagok is könnyen behatolnak, és amikor a megtervezett darabkákat az állatok szervezetébe ültették, a műanyag tartószerkezet lebomlott, helyette a sejtek által termelt fehérjék természetes szövete jelent meg, melybe kívülről vérerek és idegek nyomultak. A Nature Biotechnology hasábjain megjelent közlemény szerint ez a struktúra ugyan elég erős az emberi szervek kinyomtatásához, de még nem tudni, hogy kellően tartós-e, bár a saját sejtek használata miatt kilökődéstől nem kell tartani. Anthony Atala, a kutatás vezetője az NBC-nek megerősítette, hogy a lágy izmoktól a kemény porcon át a csontig mindenféle szövetet kinyomtattak. A szükséges formát CT- vagy MRI-felvétel segítségével közlik a számítógéppel, mely az adatokat a megfelelő szoftver segítségével a nyomtatóba táplálja, és máris kész a méretre szabott szerv.

 

Atala több mint tíz éve foglalkozik szervnövesztéssel, s ő volt az első, aki 2006-ban még saját sejtekből emberi szervet – egy húgyhólyagot – növesztett laboratóriumban, majd azt sikeresen ültette be egy emberbe, de nyúlpéniszt is létrehozott. Más csoportok egyebek mellett a kéz 3D-s nyomtatását szeretnék megoldani. Működőképes szervek létrehozásához azonban nem elég a pontos méretezés és a megfelelő halmazállapot, a legkülönbözőbb sejteket el kell látni apró vérerekkel. Ezért fontosak azok a mikrocsatornák, melyek a most kifejlesztett szivacsos szövet részei. A kutatócsoport most máj, tüdő és vese kialakításán dolgozik, de így is évekig tart, amíg az eredményeket élő embereken is bevethetik.

Emberi fül a nyomtatóból
Emberi fül a nyomtatóból
eurekaalert

A másik szenzációt seattle-i orvosok szolgáltatták, akik a Washingtonban zajló óriási tudományos kongresszusra összegyűlt újságírók előtt bejelentették, leukémiás páciensekből vett immunsejtek célzott génmódosításával, majd visszaültetésével a végstádiumú betegek 90 százalékát tünetmentessé tették. Ahogy a világ legnagyobb tudományos szövetsége, a Science lapot is kiadó Amerikai Tudományfejlesztési Szövetség (AAAS) éves konferenciájának sajtónyilvánosságát sok kutatócsoport ki szokta használni, úgy a Fred Hutchinson Kutatóközpont munkatársai is azelőtt tették közzé eredményüket, mielőtt azt anonim bírálat után egy szaklap leközölte volna, két páciens pedig a túl nagy immunválasz ­miatt elhunyt. Szakértők ennek ellenére az előzetes eredményeket biztatónak tekintik, hiszen a kezelésen átesett tucatnyi akut limfoid leukémiás beteg szervezete semmilyen más terápiára nem reagált. Az átprogramozott T-sejteknek azonban a tumorsejtek megadták magukat.

Hét páciensen mindamellett citokinfelszabadulási szindróma indult be. Ez az immunrendszer túlműködésekor jelentkezik, és lázzal, hányingerrel, izomfájdalmakkal, illetve légzési nehézségekkel járhat, két esetben halálhoz vezetett. Két éve egyébként a Pennsylvaniai Egyetem kutatói jelentkeztek már ilyen módszerrel, s bár az ő adataik szerint a páciensek egy részénél később visszaesés következett be, harminc páciensből 19-en két évvel a kezelést követően is gyógyultnak tűntek, tizenöten közülük ráadásul semmiféle kiegészítő kezelést nem igényeltek. Hogy a módszer a vér daganatos megbetegedésein túl más tumorok ellen is hat-e, további kutatások tárgya.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.