Megtalálták a neandervölgyi orosz menedékét

A neandervölgyi ember utolsó északi menedékeinek egyikét azonosíthatta Oroszországban, az északi sarkkör közelében egy nemzetközi kutatócsoport. A felfedezésről orosz, francia és norvég tudósok a Science legújabb számában jelentették meg tanulmányukat.

A helyszín az Északi-sarkkörtől 150 kilométerre délre, az Ural lábánál, a Pecsora-folyó mellett található, ahol pattintott kőeszközöket, valamint a szerszámkészítés keletkezett hulladékot, "kőforgácsot" fedeztek fel. A több expedíció által összegyűjtött leletek korát 31-34 ezer évesre becsülik, a kormeghatározást a szakértők a lelőhelyen talált állati csontok alapján végezték. Nem kerültek ugyanakkor elő emberi csontmaradványok vagy humán DNS, amely megerősíthetné, hogy valóban a neandervölgyi ember élt itt - közölte a nemzetközi kutatócsoport tanulmányában.

Richard Klein, a Stanford Egyetem antropológiaprofesszora szerint az eszközök úgy néznek ki, mint a neandervölgyi ember által készített szerszámok, bár előfordulhat, hogy a modern embertől származnak. Mint kiemelte, ezt megelőzően nem kerültek elő olyan adatok, amelyek bizonyítanák, hogy az adott térségben megtelepedett volna a neandervölgyi ember, ahogy arról sem volt a tudósoknak tudomásuk, hogy ilyen későn még éltek volna Homo neandertjalensis-közösségek. "Egy másik lelőhely, vagy a neandervölgyi ember csontmaradványainak felfedezése segíthetne tisztázni a kérdést" - hangsúlyozta Klein.

Eric Delson, a New York-i Lehman Egyetem paleoantropológusa utalt egy 2006-os tanulmányra, amely szerint a Homo neanderthalensis egy csoportja Spanyolország déli részén ugyanabban az időben élt egy barlangban, amikorra az oroszországi lelőhelyet datálják. "A két lelőhely arról tanúskodhat, hogy miként menekült a modern ember által "szorongatott" neandervölgyi különböző irányokban" - jegyezte meg Delson. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.