galéria megtekintése

Megjött a Juno első felvétele a Jupiterről

1 komment


Palugyai István

A Juno űrszonda túlélte a Jupiter erős sugárzását és megkezdte a fényképek továbbítását a Földre. Az első fotót július tizedikén készítette, amikor 4,4 millió kilométerre volt az óriásbolygótól. A képen a híres vörös folt mellett a felhőövek és három hol:  balról jobbra haladva az Ió, az Európé és a Ganümédész látható.

Fotó: NASA/JPL-Caltech/SwRI/MSSS

A NASA szondája majdnem ötéves utazás után július negyedikén érte el a Naprendszer legnagyobb bolygóját. A műszereit ekkorra már lekapcsolták, hogy a komplikációk nélkül tudjon ráállni a Jupiter körüli elliptikus pályára.

 

Az irányítók csak két nappal később kezdték a berendezéseket visszakapcsolni, a kamerát pedig vasárnap.

Az űreszköz jelenleg 53 napos elnyújtott, bolygó körüli pályájának legtávolabbi pontja felé igyekszik.

Útja során a Juno megörökítette a Jupiter legnagyobb holdjainak táncát, igaz, még tetemes távolságból:

A legközelebbi nagy felbontású képek augusztus 27-én várhatók, amikor a Juno ismét közel kerül a Jupiterhez.

A szonda 37-szer kerüli meg útja során a hatalmas égitestet, s pályájának legközelebbi pontján 4100 kilométerre lesz tőle.

A felvételeket mindenki megtekintheti a misszió hivatalos honlapján.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.