Magyar siker a természettudományi diákolimpián

Egy arany-, négy ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyar diákok a tegnap zárult Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpián (International Junior Science Olympiad, IJSO). A hazai csapat ezzel az eredménnyel – Oroszország, Tajvan, Hongkong, India, Dél-Korea, Thaiföld és Németország után – összesítésben a nyolcadik helyet érte el.

Az immáron hatodik alkalommal, 43 ország részvételével megrendezett versenynek idén Azerbajdzsán fővárosa, Baku adott otthont. A megmérettetésen – amelyen biológiai, fizikai és kémiai témakörök is szerepeltek – a diákoknak először feleletválasztásos teszteket, elméleti problémákat kellett megoldaniuk, ezt követően pedig különböző gyakorlati feladatokat, kísérleteket és méréseket végeztek el.
   Az IJSO-n 16 évesnél nem idősebb, általában középiskolás tanulók (9.-10. osztályos gyerekek) vehetnek részt. A kétfordulós válogató után összeállt 6 fős magyar csapatba azok a diákok kerültek be, akik az előző tanév hazai, természettudományos témájú versenyein a legjobb helyezéseket érték el.
   Az aranyérmes Kovács Péter, az ezüstérmet szerző Balogh Ferenc, Horicsányi Krisztina és Kovács Ádám, illetve a bronzéremmel hazatérő Takács Anikó az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium, míg a szintén ezüstérmes Székely Eszter a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulója. A magyar csapat felkészítő tanárai Barta Ágnes (fizika) és Villányi Attila (biológia, kémia) voltak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.