Lézerrel három nap lenne a marsi út

A NASA a harmincas évekre tervezett marsi expedíció során öt hónapig tartó úttal számol. Csakhogy egy új javaslat mindezt három nap alatt szeretné megvalósítani.
Az új elképzelés szintén NASA-kutatóktól ered, akik a ScienceAlert jelentése szerint óriás vitorlákkal és lézerrel gondolják felgyorsítani az űrhajót.

A fotonikus meghajtásnak nevezett megoldás a fény részecskéit, a fotonokat használná fel, méghozzá nem a napsugárzás fotonjait, hanem hatalmas, Földről indított lézersugárét. Ha az ötlet hajánál fogva előrángatottnak tűnik is, a kutatók szerint már minden technológia rendelkezésre áll egy ilyen rendszer összehozására és dolgoznak is ezen.

A fény részecskéi energiával és lendülettel is rendelkeznek, és ha visszaverődnek egy felületről, még egy kis lökést is kapnak. Elég nagy fényvisszaverő felületet használva akkora lendület nyerhető, amely fokozatosan az űreszközt hatalmas sebességre gyorsíthatja. Az elektromágneses gyorsítás szépsége, hogy a felső határa csupán a fénysebesség, miközben a jelenleg használt vegyi alapú rakéta-hajtóanyagok energiáját a kémiai folyamatok energiatartalma korlátozza.

A NASA most olyan támogatást adott a koncepción dolgozó kutatóknak, amelynek a segítségével kiderülhet, egyáltalán megvalósítható ötletről van-e szó.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.