Hogyan hat a kevés alvás?
Jim Horne alváskutató másképp gondolkodik erről. A British Medical Journal már 1894-ben arról írt, hogy a fokozódóan rohanó életmódnak a kialvatlanság mint népbetegség lesz az eredménye. Az angol Loughborough-i Egyetem Alváskutató Központjának vezetője szerint ez már feltehetően akkor sem volt igaz, azóta meg főleg nem romlott a helyzet. Szerinte az emberek többsége annyit alszik, amennyire szüksége van. Az elmúlt negyven évben ugyanis számos tanulmány készült, amely egyöntetűen mutatta, hogy egy egészséges felnőtt hét, hét és fél órát alszik naponta.
Az a nézet, miszerint régebben kilenc órát aludtak az emberek, téves - az adat alapjául egy 1913-as felmérés szolgál, amelyet a Stanford Egyetemen végeztek. Ebben a kutatásban azonban 9-17 éves gyerekeket vizsgáltak, nem pedig felnőtteket. Alváshiányunkat ezenkívül olyan érzékeny laboratóriumi vizsgálatokkal igyekeztek alátámasztani, amelyek során a kísérletek résztvevőit egy csendes, halovány fénnyel megvilágított szobában kérték arra, hogy lazítsák el magukat és próbáljanak aludni. Horne szerint azonban ezek a vizsgálatok nem a mindennapi körülményeket teremtik meg: a műszerek az ébrenlét utolsó kis egységét is mérni tudják, amelyeket naponta nem is érzékelünk.
A hét végi hosszabb alvások során nem a heti elmaradásokat pótoljuk, hanem egyszerűen csak azért alszunk, mert jólesik - ahogyan sokszor jóval többet eszünk az alapvető biológiai szükségletnél.
Valahogy így van ez az állatoknál is. Sok emlős például többet alszik az optimális mennyiségnél, ha túltáplált vagy, ha fogságban él. Nemrég egy kísérletben, melyben háromujjú lajhárt vizsgáltak (a fejére tett érzékelővel) állatkertben és panamai élőhelyén, kiderült, hogy a vadon élő állat legfeljebb 10 órát alszik naponta, míg az állatkerti egyed akár 16-ot is. Vagyis az utóbbiak feleslegesen alszanak hat órát. A háziállatok és az otthoni kedvencek ugyancsak többet alszanak, mint vadon élő rokonaik.
Mostanáig az északi sarkkörön élő inuitok a téli napokban akár 14 órákat is aludtak, míg nyáron elég volt a hat óra is. Ha tehát lehetőség van rá, tudunk alkalmazkodni a körülményekhez, és hozzá tudunk szokni a több alváshoz.
Ami az alváshiány és az elhízás közötti kapcsolatot illeti, Hornes szerint bár ezt a káros hatást nem lehet kizárni, nincs miért aggódnunk. Ez a veszély a rendszeres, öt óránál kevesebb alvás esetében merülhet föl, ami a népesség kis hányadánál fordul elő. És még akkor sem olyan nagy a probléma. A napi öt órát alvó ember évente mintegy egy kilogrammot hízhat. Ezt pedig napi 30 kalória megvonásával ellensúlyozni lehet.
Valójában nagyon kevés elhízott ember alszik keveset, és az alváshiánnyal küszködők között is kevés a túlsúlyos ember.
Ugyanilyen túlzásnak érzi Hornes a New Scientistnek nyilatkozva a diabétesz és az alváshiány összekapcsolását. Az valóban előfordul, hogy egészséges, nem elhízott emberek szervezete négyórás alvások után glükóz intoleranciát és metabolikus szindrómát (anyagcsere- zavart) fejleszt ki, amely a 2-es típusú diabétesz előfutára lehet. Ez persze nem jelenti azt, hogy ez mindig így is történik. Egyrészt már egy regeneráló, hosszabb alvás egy éjszaka alatt visszaállítja a szervezet egyensúlyát, másrészt nemigen van olyan ember, aki pár napnál tovább bírja négyórás alvásokkal. A természetes alvásmennyiség alsó határa öt óra körül van.
A kutató szerint a felmérésekben, amelyek eredményeire mások téziseiket alapozzák, nem jól teszik fel a kérdéseket. Arra a kérdésre, hogy "Szeretne többet aludni?" biztosan "igen" a válasz, ahogy a "Szeretne nagyobb házat, több pénzt vagy több szabadságot?" kérdésekre is. Hogy ezt bebizonyítsa, kutatócsoportjával 11 ezer kérdőívet osztott ki, amelyben indirekt módon kérdeztek felnőtteket az alvási szokásaikról. A megkérdezettek fele válaszolta, hogy átlagosan 25 perccel alszik kevesebbet a kelleténél, és 20 százalékuk szenvedett nappali álmosságtól. Amikor azonban arról kérdezték őket, hogy ha lenne még egy szabad órájuk minden nap, mivel töltenék el, kiderült, hogy a legtöbben sportolnának, társaságba mennének, olvasnának, tévét néznének, rádiót hallgatnának, dolgoznának. Ezek után következett csak az alvás lehetősége.
Úgy tűnik tehát, vonja le a következtetést Jim Horne, hogy ha valaki többet akar aludni, annak nem biztos, hogy többre is van szüksége. A kutató szerint ezt azért fontos tudatosítani mindenkiben, mert a krónikus alváshiányos társadalomról festett baljós kép felesleges aggodalmakat kelt az emberekben, és megdobja az altatók iránti keresletet is. El kellene fogadnunk, hogy többet alszunk, mint talán bármelyik kor társadalma eddig, és ahelyett, hogy több időt töltünk az alvással, hasznosabb tevékenységet is választhatnánk.
