Szia, robot!
Az Atlantai Műegyetem két kutatója az ember-robot társas kapcsolat témakörét járta körül. Munkájukról nemrégen tettek közzé egy beszámolót, és számos érdekes adalékkal szolgáltak ember és gép kapcsolatáról.
Idős emberek azért kezelik házirobotjaikat családtagként, mert elvégzik helyettük a fáradságos, unalmas házimunka egy részét. Az Irakban állomásozó amerikai katonáknál figyelték meg, hogy a veszélyes aknatelepítő és -kereső robotjaikat különös becsben tartották, és gyásznap volt az egységnél, amikor megrongálódtak egy robbanásban. Az alkatrészek némelyikét ereklyeként őrzik a katonák. Közismert a tamagochi elektronikus szerkezet, amely kimondottan arra készült, hogy egy elképzelt lény mindennapos szükségleteit kielégítse gazdája.
A robotokat partnerként többnyire akkor ismerik el az emberek, ha pozitív érzelmeket ébresztenek bennük. Egy gyártósor robot manipulátorát nehéz személyes kötődéssel emlegetni, de egy ember formájú, egyszerű szavakat ismétlő bólogató gépezetet már sokkal könnyebben fogadnak el az emberek társként. A konstruktőrök éppen ezért a robotok tervezése során törekednek arra, hogy pozitív emóciókat keltsenek potenciális vásárlóikban a termékeik. A robotokkal való együttműködést vizsgálva kimutatták, hogy sokkal intenzívebben tudnak az emberek humanoid robotokkal együttműködni, egy számítógépes programhoz vagy egy robotkarhoz viszonyítva. Jól kimutatható volt, hogy a robot elfogadása attól is függött, hogy milyen férfi- vagy női vonásokat építettek be a viselkedésébe. A női résztvevők mindaddig gépiesnek nevezték a robotot, amíg bizonyos nőies tulajdonságokat nem építettek beléjük. Az elfogadás függ a nemzetiségtől is, más kultúra képviselője nem tudja úgy programozni a robotot, hogy azonos elfogadottságot érjen el egy külföldi kísérleti alany esetében.
Több kutató véleménye szerint egy robottal az emberek sosem fognak problémamentes kapcsolatot kialakítani, mert eleve robotokról van szó, amelyeknek nincs saját akaratuk és szabadságuk működésük során. (K. Z. P.)
