galéria megtekintése

Kukába a nejlonzacskóval – örökre

16 komment


Hargitai Miklós

tudatos fogyasztás Ami a vásárlónak kényelmes, a természetnek pusztító: egyre több  gondot okoznak a milliószám eldobott műanyag szatyrok. Franciaország drasztikus lépésre szánta el magát, és az EU is próbál változtatni. Végre valami, amiben a magyar szabályozás megelőzi korát.


Az első lépést Írország tette meg, most pedig Franciaország követi: július elsejétől Korzikától Bretagne-­ig betiltották az egyszer használatos zacskók alkalmazását. A francia döntés évente 17 milliárd darabos kibocsátást érint, amiből egy átlagos esztendőben 8 milliárd közvetlenül a természetben landolt ez idáig. Az új szabályozást tíz évig tartó előkészítés előzte meg, a bevezetés mégis fél évet csúszott, eredetileg már januártól élt volna a teljes kereskedelmi szektort érintő tilalom. Az ellenzők azzal érvelnek, hogy a váltás 300 millió eurós költséggel jár, és végső soron áremelkedést okoz, többek között azért, mert a boltok két évre való zacskókészlettel, illetve megrendeléssel rendelkeznek, és az ebből adódó veszteségeiket nem fogják lenyelni.

Fotó: Kai Pfaffenbach / Reuters

Aki továbbra is zacskóba akarja csomagolni vásárlását, megteheti, de kénytelen lesz szerves anyagból készült, könnyen lebomló fóliát használni (a hagyományos, kőolaj­alapú fólia a vastagságától és a felhasznált adalékoktól függően akár 400 évig is szennyez). A tilalom a 10 liternél kisebb űrtartalmú, 50 mikronnál vékonyabb anyagú, vagyis ténylegesen egyszer használatos fóliákat érinti.

 

A kémiai víz- és levegőszennyezők után a műanyag zacskók teszik ki a legelterjedtebb környezetszennyező anyagot a világon. A boltban még praktikusnak gondolt hordozó eljutott már az Északi- és a Déli-sarkvidékre, a tenger mélyebb zónáiba és a Himalája csúcsaira is. A tengerparti uszadéknak a tíz százalékát, a tengerben lebegő szemétnek pedig a háromnegyedét teszi ki. A madarak fészket építenek belőle, amitől a tojásaik befüllednek, a halak és a teknősök megpróbálják megenni (előbbiek a felaprózódott műanyagdarabokat, utóbbiak a medúzának nézett egész zacskókat fogyasztják – a végeredmény mindkét esetben ugyanaz, a műanyag megjelenik a táplálékláncban), a fókák és a delfinek rendszeresen belegabalyodnak – minderre ritkán gondol, aki az otthonról hozott szatyor vagy kosár helyett tép magának egy zacskót a pénztárnál a kényelem jegyében.

Egy korábbi adat szerint a világon hetente 37 milliárd nejlontasak kerül forgalomba.

A globális károkkal az európai országok közül először Írország nézett szembe, ahol 2002-ben olyan magas adót vetettek ki a környezetkárosító csomagolásra, amivel gyakorlatilag kiszorították az üzletekből. A darabonkénti sarc 22 euró­cent (mai árfolyamon mintegy 70 forint). Ennyi pénzért az írek már hajlandók mérlegelni: az új közteher bevezetésétől számított öt év alatt teljesen átalakították a vásárlási szokásai­kat, vagyis eltűnt az eldobható és győzött a saját, általában újrahasznosított textilből készült cekker. Az eredmények pedig azonnal látszódtak: hetek alatt 90 százalékkal csökkent a közterületi hulladék mennyisége.

Fotó: Kai Pfaffenbach / Reuters

A skandináv országokban a díjasítással és a tudatformálással értek el szép sikereket, ott a fejenkénti éves zacskófogyasztás négy darabra redukálódott, ugyanez a mediterrán országokban 80, Lengyelországban 400 darab/fő/év.

Előbb-utóbb minden uniós tagállamnak ki kell alakítania a maga zacskópolitikáját, mivel egy uniós rendelkezés alapján az egyszer használatos nejloncsomagolást 2018-ig száműzni fogják – kivételt itt is csak a biológiailag lebomló alapanyagú, illetve a higiéniai okokból (például a péksüteményeknél) használt vékonyfólia jelenthet. Az EU területén évente 100 milliárd, azaz lakosonként 200 darab zacskó fogy, 89 százalékuk egyszer használatos. 2019-re 90, 2025-re pedig 40 darab az előirányzat. A legkeményebb célkitűzés pedig az, hogy 2018 végétől a nejlonzacskót és -szatyrot sehol sem szabad ingyen adni.

Amiben Magyarország éllovas

Kevés olyan környezetvédelmi részterület van, ahol Magyarország megelőzte a korát, de a zacskó- és szatyorszabályozás ilyennek számít. 2005-ben környezetvédelmi termékdíjat vezettek be nálunk az eldobós szatyrokra – a díj háromliteres űrméretig 3, három és 20 liter között 10, 20 liter fölött pedig 25 forint darabonként –, amelynek következtében a boltok többnyire pénzért adják ezt a csomagolást. Az intézkedés egyelőre csupán félsikert eredményezett. Továbbra is naponta 1,2-1,3 millió zacskó kerül forgalomba, viszont a magyar előírások nagy vonalakban így is megfelelnek az uniós elvárásoknak, már csak a vásárlói tudatformáláson és tájékoztatáson kell változtatni. A részleteket egy kormányrendelet fogja tartalmazni, amelynek a tervek szerint júniusig el kellett volna készülnie.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.