galéria megtekintése

A hold, amit koszos hógolyónak néztünk, pedig egy ragyás gyöngyszem

0 komment

NOL

Megérkeztek a NASA űrszondájának legújabb felvételei a Naprendszer egyik kevéssé ismert égitestjéről, a Rheáról. A Szaturnusz körüli - immár tizenkét éve tartó - felfedező útja során a Cassini-Huygens robot felderítő most az óriásbolygó második legnagyobb holdját (a Titán után) vette újra szemügyre, és csodás képeket készített a napfényben fürdő holdról, félmillió kilométer távolságból. (A Cassini 2005-ben 500 kilométerre közelítette meg a holdat, de akkor kisebb felszíni alakzatokat fotózott, nem a teljes holdtányért.)

A Szaturnusz külső gyűrűjében keringő, mindössze 1500 kilométer átmérőjű hold jeges-sziklás összetétele és becsapódási kráterektől szabdalt felszíne miatt egy koszos hólabdára emlékeztet.

A NASA szerint a szokatlanul sűrű sebhelyek arról árulkodnak, hogy a Naprendszer egyik legtöbbet bombázott égitestjéről van szó - ami a Rhea méreteihez képest különös. De nem csak ezért érdekli az űrkutatókat a Naprendszer egyik legkisebb égitestje. A Rhea felszínét ugyanis vízjég alkotja, oxigénből és széndioxidból álló vékony légköre is van. Igaz, messze nem ideálisak a körülmények az élet kialakulásához: napsütésben mínusz 174, árnyékban mínusz 220 fok van.

 

A mi Holdunkhoz hasonlóan a Rheának is kötött a tengelyforgása, így mindig ugyanazt az oldalát mutatja a Szaturnusz felé, miközben négy és fél földi nap alatt kerüli meg bolygóját. 

Forrás: NASA/JPL-Caltech/Space Science Institute

A Rheát, több más Szaturnusz-holddal együtt Giovanni Cassini olasz csillagász fedezte fel 1672-ben, aki IV. Lajos király tiszteletére Lajos csillagainak nevezte el őket. A XIX. században aztán a görög mitológia titánjairól, Kronosz isten (a rómaiaknál Szaturnusz) gyermekeiről nevezték el  a holdak többségét.

A mitológiai történet szerint Rhea Uránosz és Gaia lánya, Kronosz felesége volt. Az istenek anyja számos olimposzi celebnek adott életet, köztük Zeusznak, Hádésznak, Poszeidónnak és Hérának is.

Érdekesség, hogy az égitestek elnevezésekor még aligha tudhatták a csillagászok, hogy a Szaturnusz valószínűleg jópár holdját felzabálhatta - úgy, ahogy Kronosz tette a Rheával közös gyermekeivel. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.