A gyermekek megmentője távozott. Egy nagy tudós, akinek hazánkban emberek százezrei köszönhetik, hogy elkerülték a szörnyűséges gyermekbénulást. Egy nagy humanista, a régi polihisztorok közül, aki bár nem volt akadémikus, fényes szakmai pályát futott be. Az általa kifejlesztett kiütéses tífusz és mumpsz elleni védőoltás ma is forgalomban van, de legnagyobb érdeme a gyermekbénulás elleni védelmet jelentő Salk-vakcina, majd a környező országokat megelőzve a világon harmadikként a Sabin-cseppek hazai előállítása és a tömeges oltások megszervezése.

A hatvanas évek elején egy évet töltött a Nobel-díjas André Lwoff meghívására a párizsi Pasteur intézetben, ahol vele egy időben olyan nagyságok fordultak meg, mint a Lwoff-val megosztott Nobel-díjat kapott mikrobiológusok, Jacob és Monod, a DNS társfelfedezője, Francis Crick, vagy Szilárd Leó. Hazatérve a világos elsőként oldotta meg az aorta belső hámsejtjeinek folyamatos laboratóriumi tenyésztését majd a matematikai, illetve számítógépes modellezés kezdte érdekelni.

Igazi reneszánsz egyéniség volt, amibe a tudomány népszerűsítése ugyanúgy belefért, mint az ELTE címzetes egyetemi tanáraként a biológusok generációinak okítása. Elismerést is leginkább tanítványaitól kapott, akik rajongtak érte. Bár nyugdíjba vonulása után az MTA jelképes babérkoszorújával, az Eötvös koszorúval tűntette ki, soha nem kapa meg az őt megillető helyet a hazai tudományosságban. „Lehet-e vigasz, hogy mellőztetését mindenekelőtt tehetségének, jellemének, szókimondó egyenességének köszönhette? A nagy igazságkeresők gyakori sorsa ez” – szól az Akadémia önkritikának is felfogható nekrológja.