Váratlanul kitört a hatalmas vulkán

A 43 éve alvó chilei Calbuco miatt 20 kilométeres körzetben evakuálják a lakosságot.

A Chile déli részén található tűzhányó szerda este lépett működésbe, kitörésének semmilyen előjele nem volt. A kráterből vastag fehér füst, por és hamu emelkedett több kilométer magasba. Lávának egyelőre semmi nyoma – írja a BBC.

Fotó: Rafael Arenas / Reuters

Gervoy Paredes, a vulkántól nem messze fekvő Puerto Montt polgármestere elmondta, a helyiek nagyon megijedtek. A vulkán 20 kilométeres körzetéből 1500 embernek kellett lehagyni az otthonát, és a Calbucótól 100 kilométerre fekvő argentin Bariloche városában is óvintézkedéseket rendeltek el – várhatóan ezt a települést is ellepi majd a hamufelhő.

Márciusban szintén ezen a területen tört ki a Villarrica vulkán, akkor több mint háromezer embert kellett evakuálni a térségből.

A chilei tűzhányók nagyon gyorsan ébrednek. 2008-ban a Chaiten vulkán úgy ébredt hatalmas robbanással, hogy először a szakemberek sem tudták melyik vulkán tört ki. A Calbuco tett hasonlóképpen. Helyi idő szerint délután fél 6-kor tört ki váratlanul úgy, hogy csupán egy rövid földrengés raj előzte meg mindössze két órával a kitörést. Nem volt különösebb előjel, a szakemberek inkább a közeli Villarica folyamatos és látványos kitörését figyelték – tájékoztatta lapunkat Harangi Szabolcs, az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoportjának vezetője.

A vulkáni hamuanyag elementáris erővel tört ki a tűzhányóból és jutott fel több mint 10 kilométer magasba, ahol szélesen szétterült (a felhő valószínűleg elérhette a sztratoszféra alsó részét). A lemenő nap fantasztikus színekbe festette a kitörési felhőt. Este felé egy kicsit elcsendesedett a vulkán, majd éjfél után egy még erősebb robbanásos kitörés kezdődött. A kitörési felhőben villámok cikáztak még félelmetesebbé téve az éjszakát – írta le a helyzetet a tűzhányó.blogspot.hu szakportálon az ELTE professzora. A vulkántól délre található a közel 200 ezer lakosú Puerto Montt, szerencsére úgy tűnik, hogy a népes várost kevéssé éri a hamuhullás, az inkább az északi területeken okoz gondot. Több ezer embert telepítettek ki, egyelőre áldozatokról nincs jelentés.

A Calbuco vulkán utoljára 1972 augusztusában tört ki, jelentősebb kitörése 1961-ben volt, ami bő két hónapig tartott. A vulkán történetében azonban bőven vannak jelentősebb kitörések is, 8700 éve volt a közelmúlt legnagyobb jelensége! A tűzhányó robbanásos működése jelenleg is tart.

 

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.