galéria megtekintése

Ezernél is több bolygót fedezett fel a Kepler

2 komment


Palugyai István

Hirtelen „zsúfoltabbnak” tűnik a Tejút, mivel a NASA keddi bejelentése szerint a Kepler űrtávcső 1284 exobolygót fedezett fel galaxisunkban, közülük kilenc akár lakott is lehet.

Soha nem fedeztek fel egyszerre ennyi Naprendszeren kívüli bolygót, mint most, amikor a Kepler űrtávcső adatainak elemzésekor a csillagászok annyi ilyen égitestre bukkantak, hogy az ismert exobolygók száma egyből megduplázódott.


Az 1284 új bolygóból ráadásul mintegy félezernek sziklás felszíne lehet, s kilencnek a hőmérséklete akár folyékony víz jelenlétére is utalhat. „Ez a felfedezés reményt ad számunkra, hogy valahol az egyik csillag körül egyszer rábukkanhatunk egy másik lakott Földre” – jelentette ki Ellen Stofan, a NASA vezető kutatója.

 

A tudósok 1992-ben fedezték fel az első, Naprendszeren kívüli bolygót, de a Kepler 2009-es üzembe helyezésével a megismert exobolygók száma robbanásszerűen megnőtt. Jelenleg több mint 3200 ilyen égitestet tartanak számon, ezekből 2325-öt már a 150 ezer csillag környékét végigpásztázott Kepler fedezett fel.

Az Astrophysical Journal hasábjain közölt rekorderedményt a kutatók a statisztikus elemzési módszerekben elért rohamos fejlődésnek köszönhetik, mely jelentős mértékben gyorsította fel a távoli bolygók létezésének igazolását. A Kepler azt nézi, milyen módon változik a megfigyelt csillagok fényessége. Ha időnként csökkenést észlel, az egy körülötte keringő égitest hatása lehet, mely előtte elvonulva „levesz” a csillag fényéből. Ha a kutatók rábukkannak egy ilyen gyanús változásra, további, célzott méréseket végeznek. A korábbi fáradságos, egyenkénti hitelesítés helyett a Princeton Egyetem kutatója, Timothy Morton által kifejlesztett új algoritmussal viszont már egyszerre képesek igazolni egy halom ilyen észlelés valódiságát.


A mostani 1284 esetben a NASA szerint 99 százalékos bizonyossággal bolygókról van szó, de további 1327 észlelés mögött is nagy valószínűséggel bolygók sejthetők, ezek esetében azonban a közvetett bizonyítékok nem érik el a 99 százalékos esélyt. Egy csomó új bolygó mérete igazából nem felel meg a Naprendszerben lévő bolygókének, vagyis nagyobbak a Földnél, afféle szuper-Földek, vagy éppen egy kategóriával nagyobbak, valamiféle mini-Neptunuszok. Jóval kevesebb Jupiter nagyságú égitestet találtak, jóllehet a Kepler működésének első időszakában sok ilyen behemótra bukkantak.

A Kepler előtt a kutatók csak találgatták, milyen gyakoriak az exobolygók galaxisunkban, ám a Keplernek hála ma már tudjuk, hogy több bolygó van, mint csillag – idézi a Huffington Post a NASA asztrofizikai igazgatóját, Paul Herzet. Minden egyes felfedezett bolygó mögött további tíz, száz vagy kétszáz társa rejtőzik még az űrt kémlelő eszközeink elől – tette hozzá Natalie Batalha, a NASA Kepler távcsővel foglalkozó kutatója.

A most felfedezett kilenc Földszerű bolygóval együtt már 21 olyan égitestről tudnak, amely az úgynevezett lakhatósági, vagy Goldilock zónában kering. A csillagtól való távolság és a csillag fényessége alapján kiszámolt területen a víz folyékony halmazállapotban lehet a bolygó felszínén. Ezek közül a legközelebbi hozzánk 11 fényévnyi távolságban van, ami csillagászatilag nagyon közeli, habár a tudomány állása szerint elérhetetlen a mai űrhajókkal.

A Keplernek az ég meghatározott szegletét pásztázó K2 jelű kutatási programja és egyben küldetése másfél év múlva ér véget, csupán néhány hónappal azelőtt, hogy elfogynának a munkájához szükséges energiatartalékai. A távcső áprilisban vészhelyzeti módba kapcsolt, de a NASA szakembereinek néhány nappal később sikerült újra feléleszteni az űreszközt. Az amerikai űrügynökség azonban már a Kepler utáni időszakra készül, a jövőre induló TESS (Transiting Exoplanet Survey Satellite) nevű viszonyleg kisméretű űrtávcső bevetésével, mely már szinte a teljes égboltot átfedve négy kisebb távcsővel, nagyobb területet vizsgál majd át a Földszerű világok felkutatása érdekében.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.