galéria megtekintése

Jézus felesége: a papirusz valódi, az állítás lehet hamis

34 komment


Ötvös Zoltán

Két éve nagy botrány kerekedett abból, hogy egy papirusz alapján Jézus lehetséges házastársáról vitatkoztak amerikai tudósok. A Vatikán hamisítványról beszélt. Kiderült, a dokumentum erdeti, jelentése azonban korántsem egyértelmű.

Két éve hatalmas botrány kerekedett abból a kopt nyelven íródott négy szóból, amelyet egy 4. századi papirusztöredéken találtak. A "Jézus közölte velük: a feleségem" szöveget Karen King, a Harvard Egyetem professzora, a kereszténység történetének szakértője ismertette egy 2012 szeptemberi római konferencián.

Annyi biztos: a 2. század második felében voltak olyan keresztények, akik azt gondolták, hogy Jézusnak volt felesége

A Vatikán rögtön hamisítványnak titulálta a papiruszt, amit időközben a legkorszerűbb kormeghatározó eljárásoknak vetették alá – a New York Times mai közlése szerint a kopt szöveget tartalmazó papiruszdarabka nem hamisítvány, valóban nagyjából 1600 éves, ahogy a tinta is abból a korból származik.

 

Alberto Camplani, a római La Sapienza egyetemen a kereszténység történetét tanító professzora szerint a 2012-es tudományos kongresszus számára egyáltalán nem volt furcsa, hogy a kopt szövegben Jézus feleségnek nevezte a Mária nevű nőalakot, bár Camplani szerint a kifejezést asszonynak és nőnek is lehet értelmezni.

Jézus születésének vélt helyszíne Izraelben - Mi igaz a hagyományokból?
Jézus születésének vélt helyszíne Izraelben - Mi igaz a hagyományokból?
Ammar Awad / Reuters

A bejelentésben a furcsa csak az volt, hogy a felfedezés azonnali sajtónyilvánosságot kapott, „a tudomány helyett a botránykeltést részesítve előnyben” - írta akkor az olasz professzor, aki szerint a papirusz nem régészeti ásatásról származó lelet, hanem a műkincspiacról érkezett, ezért „elővigyázatossággal kell megvizsgálni hitelességét”.

A 4. századi papiruszt Karen King, a Harvard Egyetem professzora, a kereszténység történetének szakértője elsőként az amerikai sajtónak mutatta be. A forrást a Rómában rendezett nemzetközi konferencián is ismertette, ahol több kollégája is megkérdőjelezte a papirusz hitelességét. King a Harvard Theological Review című folyóiratában akarta publikálni kutatási eredményét, de az egyetem nem közölte a tanulmányt, mert újabb bizonyítékokra van szükség a papirusz eredetiségét illetően.

Egy videóban maga Karen King hívta fel arra a figyelmet, hogy a papirusz nem bizonyíték arra, hogy Jézusnak volt felesége, csupán arra, hogy valamikor 2. század második felében voltak olyan keresztények, akik azt gondolták, hogy Jézusnak volt felesége. Szerinte a kereszténység születése környékén még senki nem foglalkozott azzal, hogy volt-e Jézusnak felesége.

Az eredetiségét bizonyították, a tartalmát nem - Karen L. King/Harvard University
Az eredetiségét bizonyították, a tartalmát nem - Karen L. King/Harvard University

Ezt a bizonyos papirusz töredéket elemezték az utóbbi időben a Columbia Egyetem, a Harvard Egyetem és a  Massachusetts Institute of Technology (MIT) mérnökei, vegyészei és biológusai, akik arról számoltak be, hogy az hasonlít más, a negyedik és a nyolcadik századból származó ősi papiruszhoz.

A vizsgálati eredmények azonban továbbra sem bizonyítják, hogy Jézusnak volt egy felesége, vagy a tanítványok között nő is volt, csak azt, hogy a töredék inkább egy ősi kézirat részlete, semmint egy hamisítvány.

Karen King, a történész a New York Times-nak nyilatkozva megerősítette azt a véleményét, hogy a papirusz nem tekinthető bizonyítéknak, hogy Jézus nős, csupán azt igazolja, hogy a korai keresztények aktívan tárgyalták a cölibátus, a szex, a házasság témáját.

Leo Depuydt, a Brown Egyetem egyiptológusát továbbra sem győzték meg az elemzések, szerinte egy zseniális hamisítványról van szó, amit vizsgálni sem kell annyira egyértelmű a csalás. Azt mondja, egy egyetemista is könnyedén kikever koromból és olajból ilyen festéket.

Na, de honnan vette a papiruszt?

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.