A fenti elképzelés azonban még több fehér foltot tartalmaz, egyebek mellett az is homályos, hogyan viselkedik a jeges törmelék kitöréskor.
|
Alkonyatkor készült tájkép a Plútó jeges hegyvonulatairól, 18 ezer kilométeres távolságból
REUTERS/NASA-JHUAPL-SWRI |
A New Horizons eddig megfigyeléseinek mindössze húsz százalékáról érkeztek meg a Földre az adatok. A szonda ugyan folyamatosan küldi képeit, de a mindössze néhány wattos adójáról négy és fél óra alatt érnek a Földre a fénysebességgel száguldó információk. Ilyen teljesítmény mellett 16 hónap kell valamennyi információ elküldésére.
Amennyiben a további adatok és elemzések segítségével sikerül megerősíteni a jégvulkán-elméletet, az kiemelkedően érdekes felfedezés lesz, még akkor is, ha ilyen képződmények létét már korábban is feltételeztek a Naprendszer külső tagjain.
Jelenleg két jelölt is pályázik a jégvulkán címre, mindkettő a Plutó egyenlítőjéhez közeli sík terület déli részén.
A Wright Mons és a Piccard Mons a földi pajzsvulkánokra emlékeztet, melyek szélesen elterülő, nagy kiterjedésű alapokkal rendelkező, kis emelkedésű domborulatok.
Ezek az ősi kitüremkedések kis viszkozitású, nagy folyékonyságú láva ismételt kitöréséből keletkeztek.
A vulkán utolsó aktív időszakáról ugyanúgy még senkinek nincs elképzelése, mint arról: vajon a Plútó mennyi hőt veszíthetett története során.
A 2006-ban útnak indított New Horizons történelmi küldetése során alig 1300 kilométerre suhant el másodpercenként 14 kilométeres sebességgel a 2300 kilométer átmérőjű, a Napot 248 év alatt megkerülő Plútó mellett.
