|
A szakértőket érdekelte, hogy mi az oka az Autorun töretlen „sikerének”. Az egyik magyarázat szerint a már évek óta rendelkezésre álló biztonsági frissítést sok gépen nem futtatják le. Ennek oka lehet akár illegális Windows használata, hiszen az ilyen szoftverek felhasználói nem szeretnék a frissítésekkel felhívni magukra a figyelmet, de a szándékosan nem frissítők táborába tartoznak még az olyan kisebb cégek, vállalatok is, ahol ugyan maga a Windows teljesen legális, ám ahol a hozzá nem értés miatt elhanyagolják a naprakész biztonsági frissítéseket. A számos virtuális környezetben futtatott Windows, ahol kevésbé tartják fontosnak a biztonsági frissítések letöltését, továbbá a továbbra is nagy számban használt régi – értsd XP – verziók ugyancsak közrejátszottak abban, hogy az Autorunt csak nyolc hónap után lehetett letaszítani a dobogó legfelső fokáról. De így is második.
Az ESET által közölt top10-lista első helyére a decemberi adatok alapján az a HTML/ScrInject.B trójai került, amely már eddig is közel volt a tűzhöz. Ez a trójai fertőzése során hátsó ajtót nyit a megtámadott rendszeren, és ezen keresztül további kártékony JavaScript állományokat kísérel meg letölteni a számítógépre.
A várakozásokkal ellentétben a Conficker féreg még mindig a dobogó közelében van, ezúttal a negyedik helyet érdemelte ki. Már 2008 októberében megjelent az a biztonsági frissítés, amely képes bezárni az általa kihasznált sebezhetőséget, ám az Autorunhoz hasonlóan a különböző okokból frissítetlen, illetve védtelen rendszerekben mégis fertőz.
Két új szereplő is felbukkant a listán, az egyik a kilencedik helyezett JS/Iframe.AS trójai, amely észrevétlenül át tudja irányítani a böngészőt egy kártékony kódot tartalmazó weboldalra. A kártevő program kódja általában szabványos HTML oldalakon belül, annak belsejébe beágyazva található. A másik újonc a 10. helyet elfoglaló Win32/Spy.Ursnif.A trójai kémprogram, amely a fertőzött számítógépről ellopja a személyes adatokat, amelyeket megpróbál elküldeni egy távvezérelt kapcsolat (Remote Desktop) segítségével.
|