És ez nem az egyetlen zavaros helyzet az orosz tudomány háza táján. A Lomonoszov Egyetemen, a meglátogatott kutatóintézetekben és az esti vacsorákon is egyöntetűen arról beszélt mindenki: egy teljes generáció hiányzik ahhoz, hogy egészséges legyen a kutatók korfája. A peresztrojka végétől a jelcini pangás időszakán át a kilencvenes évek végéig az orosz műszaki és természettudományos szakemberek egész hada távozott Nyugatra. A legtehetségesebb orosz negyvenesekkel és ötvenesekkel ma Amerika és Nyugat-Európa intézetei vannak tele, legyen szó matematikusokról, részecske- vagy űrfizikusokról.
Az utóbbi évtizedben azonban határozott fellendülés kezdődött. A legjobb orosz egyetemek műszaki és természettudományos területen már a harmincadik hely környékén vannak a világban, általánosságban viszont a századik körül tanyáznak.
A két évvel ezelőtti választási kampányában Putyin 2020-ra világszintű egyetemeket ígért. Ehhez azonban pénz kell. A GDP-ből tavaly 1,27 százalékban részesedett a kutatás-fejlesztés. (Az EU átlaga 2012-ben 2,06 százalék volt, a fejlettebb uniós országokban pedig majd 3 százalék.) Ma már, a nyugati minta szerint, ennek nagyobb része jön az iparból, mint a kormánytól. Egy új program, a két éve indult Megagrant az agyelszívást is szeretné megfordítani. A világ minden részéből érkező kutatók ennek keretében akár ötmillió dollárt is kaphatnak egy laboratórium és kutatócsoport felállítására, ha két éven át az év négy hónapját Oroszországban töltik. A program eddig főleg külföldön dolgozó orosz tudósokat vonzott, de kapott a pénzből néhány német, amerikai, francia és holland kutató is.
A pozitív változásokat két esemény zavarta meg. Elsőként Putyin rendelete, mely tavaly egy tollvonással elvonta a még Nagy Péter által alapított Orosz Tudományos Akadémia teljes vagyonát, azt az összes akadémiai ingatlannal és kutatóintézettel együtt egy újonnan alapított állami hivatal (a Tudományos Szervezetek Szövetségi Ügynöksége) kezelésére bízta, s egy megaakadémiába egyesítette a Tudományos, az Agrár és az Orvosi Akadémiát. A hivatal élére korábbi ígérete ellenére nem a tudományos akadémia tavaly megválasztott, haladó szellemű elnökét, Vlagyimir Fortovot, hanem egy pénzügyért állított. A tiltakozás külföldön és belföldön egyaránt óriási volt, s vélhetően ennek eredményeként tavaly decemberben ideiglenesen felfüggesztették a folyamatot.
– A kétségtelenül váratlan reformra szükség volt – próbálta igazolni a történteket Alekszej Hohlov akadémikus, a Lomonoszov Egyetem rektorhelyettese, aki elmondta, ha felülről is, de egy stagnáló, megmerevedett struktúrát próbálnak modernizálni. A kutatóintézetek ugyan most közvetlenül állami felügyelet alá kerültek, ahogy maga az Akadémia is állami szervezet lett, de az egyeztetések végén elfogadták, hogy a szakmai döntéseket egy tudományos tanács hozza majd meg, igaz, az még nem állt fel. Mivel egy pénzügyi bürokrata ül a csúcson, a fizetések legalább rendben megérkeznek, mondta ironikusan a professzor, ám a Vavilov Genetikai Intézet igazgatója, Nick Jankovszij beismerte, azóta gyakorlatilag minden fejlesztés, komolyabb döntés szünetel, halasztódik.
A kormány az egyetemek élére is úgymond menedzsereket állít (milyen ismerős), a baj csak az, mondta Hohlov professzor, hogy ezek az esetek nagy részében nem igazán rendelkeznek menedzseri képességekkel, inkább csak állami bürokraták. A moszkvai és a szentpétervári egyetem persze különleges státuszt élvez, itt még nem érezhetők ilyen törekvések, bár senki sem látja a jövőt, tette hozzá. A Lomonoszov Egyetem fejlődése egyelőre töretlen, évente százezer négyzetméternyi új egység épül egy kétszáz hektáros új területen. Itt építik fel az új szuperkomputert is, mely tizenhétszer nagyobb kapacitású lesz a jelenlegi, Lomonoszovról elnevezett gépnél, amely már most is Kelet-Európa legerősebb számítógépe. Szintén a nagy orosz kémikusról nevezték el azt a készülő egyetemi műholdat, melyet a Kazahsztánhoz került Bajkonur helyett az amuri régióban 2018-ra felépülő keleti űrrepülőtér első rajtjával fognak fellőni.
A nemzetközi s főleg nyugati kapcsolatokra éhes orosz tudományra leselkedő másik veszélyt az ukrajnai konfliktus jelenti. A Krím bekebelezését követően a NATO-n belül folytatott program keretében zajló terror- és katasztrófaelhárítási együttműködést azonnal leállították, ami egyebek mellett a fontos közlekedési csomópontokon elhelyezett rejtett bombák műszaki felderítését célozta. De a NASA is felfüggesztette minden kapcsolatát az orosz űrügynökséggel, a Roszkozmosszal, kivéve persze a nemzetközi űrállomással kapcsolatos munkákat, hiszen itt orosz űrhajósok is vannak, s egyelőre csak Szojuz űrhajókkal tudják megoldani a legénységcseréket.
|
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, jelenlegi kormányfő a Lomonoszov Egyetemen Angela Merkel német kancellárral 2008-ban. A fejlődés egyelőre töretlen, de a vízfejű bürokrácia és az ukrán válság is rejt veszélyeket a jövőre nézve
RIA Novosti / Reuters |
A NASA lépésére májusban még 2020-ban történő kilépésével fenyegetőző orosz kormány épp ottjártam idején erősítette meg 8,2 milliárd dolláros hozzájárulását az űrállomás további fejlesztéséhez.
A többi területen egyelőre nem látszik változás. – Most rendeztünk egy nanotechnológiai és egy űrkutatási konferenciát; az elsőn a második legnagyobb delegáció amerikai volt, mondja a Moszkvai Állami Egyetem rektora, Viktor Szadovnyicsij. De Lev Zelenyij, az Akadémia Űrkutatási Intézetének igazgatója is arról számolt be, hogy néhány hete látta vendégül a NASA helyettes vezetőjét, akivel további közös programokról tárgyaltak. Az orosz űrprogram egyébként most a Holdra koncentrál, az intézetben folyó munkák célja földi kísérőnk eddig elhanyagolt, ám fagyott vizet tartalmazó sarki régiójának feltérképezése, oda holdjáró küldése, talajminták vétele és később, 2020-ban egy másik eszközzel azok hazahozatala, majd tíz év múlva ember leszállítása a Hold felszínére. Mindehhez az Európai Űrügynökséggel működnek együtt, s a kapcsolatok e téren egy pillanatra sem szakadtak meg.
Dubna, a Moszkvától mintegy száz kilométerre, a Volgánál fekvő város hajdan a genfi európai részecskefizikai laboratórium, a CERN keleti versenytársaként 1956-ban létesített atomkutató központjának igazgatója, Viktor Matvejev is azzal az örömhírrel szolgált, hogy épp szeptemberben kapták meg a rég várt megfigyelői státuszt a nagy riválistól.
Rivalizálásról persze igazából szó sincs, mert a CERN a legtöbb területen fényévekre van a kellemes, erdős környezetben elszórt, jobbára sztálinista stílusú timpanonos épületek együtteséből álló, jelenleg 18 tagországot és 6 társult tagot tömörítő nemzetközi intézmény előtt (hazánk afféle exlex viszonyban van a szervezettel, 1992-ben a hajdani keleti blokk országai közül egyedüliként kilépve tagdíjat nem fizetünk, de több kutatónk vesz részt a közös munkában). A leállított részecskegyorsító gyűrű alakú alagútjának tetején sétálva inkább egy leállított gyár szendergő hangulatát éreztem. Dubna amúgy is elöregszik, mondta helyi kísérőm, Irina, akinek édesapja még a kezdetben csak néhány utcából álló, mára 60 ezressé hízott település telefonközpontjának első vezetője volt. A fiatalok ugyanis mind Moszkvába mennek.
A tudományos központ, amelyet szintén zömmel hetven körüli vezetők irányítanak, azért készül a jövőre: nagy nemzetközi összefogással félmilliárd dollárból egy nagyenergiás szupravezető nehézion-gyorsítót terveznek, ennek szupravezető gyűrűjét két év múlva, a lineáris részecskegyorsítóval és detektorral együtt a teljes berendezést 2019-re szeretnék üzembe állítani. Itt van Európa legnagyobb, óránként több mint ezer liter kapacitású hélium-cseppfolyósítója is, melynek teljesítményét megduplázni tervezik. Az elméleti kutatásokon túlnyúló, gyakorlati alkalmazásokra is kiterjedő, politikai feszültségtől mentes együttműködésre példa, hogy együtt dolgozik itt azeri és örmény kutató, s grúzok is vannak, miközben Oroszország jelenleg nincs diplomáciai kapcsolatban hazájukkal. Idén az ukrán tagdíjat is elengedték, hogy ezzel is könnyítsék a Dubnában dolgozó ukrán fizikusok helyzetét.
Az ukrán háború különben megosztja az oroszokat, ami nem meglepő, hiszen, mint az egyik kutató megjegyezte, majd minden második családnak vannak Ukrajnában kapcsolatai. – Nem tetszik, ahogy a kormány támogatja a szeparatistákat, de nem beszélek erről a laboratóriumban, mert a többségnek más a véleménye – árulta el egy vacsorán az egyik akadémiai intézet fiatal osztályvezetője, aki szerint azért jóval többen kritikusak a putyini vezetéssel szemben, mint amit külföldről látni.
Aggodalmát vélhetően a mindenre kiterjedő, bár nem mindig látható kontroll is erősíti. Szombat késő este a metróban fiatalokra figyeltem fel. Egyikük mintha kissé jobban felöntött volna a garatra, de Pesten ennél nagyobb hangoskodás sem tűnik fel. Moszkvában viszont a megállóba érve az ajtónyitáskor egy rendőr nyomult be, és pillanatok alatt kivonszolta a veszélyesnek talált fiút. Körülöttem senki nem lepődött meg. A „nagy testvér” a föld alatt is jelen van. Igaz, a felszínen még nem mindenütt. Elutazásom előtti napon fagyott halálra a Moszkva körüli erdőben sétálva a Londoni Egyetem világhírű orosz származású matematikusa, a 76 éves Alekszej Cservonyenkisz, a statikus tanuláselmélet egyik atyja. Két helikopter és 182 önkéntes kereste, de csak a kihűlt testét találták meg. A lehűlés már megkezdődött, a kontroll még nem teljes.
