2006 decemberében Budapesten mutatták be a würzburgi egyetemen készült, egy köbdeciméteres műholdat. Néhány fiatal mérnökhallgató úgy döntött, hogy egy ilyet ők is összeraknak. Az ötlettel megkerestek néhány oktatót. Csak épp nem volt rá pénzük, ahogy 1983-ban sem. Gschwindt András levelet írt az ország 25 leggazdagabb emberének, kérve, hogy támogassák őket. Egyetlen elutasító választ kapott, a többi nem is reagált. Végül egykori tanítványai és számos – nem csak hazai – cég, valamint a Magyar Űrkutatási Iroda állt az ügy mellé.
Nekik és a szerencsének köszönhető, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) – noha Magyarország nem tagja a szervezetnek – felajánlotta, ha elkészül, ingyen felviszi a magyar műholdat. Hogy honnan szerezték be az alkatrészeket? Olyan helyekről, ahol bárki vásárolhat. Az antenna pél dául egy fém mérőszalag darabja. Kiváló laprugó, ami több hónapos öszszetekerés után is visszanyeri eredeti alakját. Az űrben használatos napelemeket külföldön vásárolták, de a rendszerek, részegységek mind hazai fejlesztés, hazai gyártás.
A műhold térfogata egy köbdeciméteres kocka lehetett, tömege nem haladhatta meg az egy kilogrammot. De minden olyan főegység megtalálható benne – fedélzeti számítógép, kommunikáció, tápellátás –, ami nélkül elképzelhetetlen egy kereskedelmi műhold. A Földet 102 perc alatt megkerülő, több mint kétezer alkatrészből megépített műhold memóriakapacitása – a miniatürizálásnak köszönhetően – tízszerese a legelső amerikai űrsiklók fedélzeti számítógépes memóriakapacitásának.)
|
Horváth Gyula az egymillió eurós műhold modelljével
Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság
|
A Műegyetem elektronikus eszközök tanszéke és a széles sávú hírközlés és villamosságtan tanszék munkatársait a Műegyetem űrcsoportja és a Magyar Űrkutatási Iroda és még nagyjából hatvan szponzor segítette. Ki egy forrasztópákát, ki 15 millió forintot adott. Az anyagi támogatás közel 81 millió forint volt, ehhez jön hatvanezer mérnökóra. Ha azt is ki kellett volna fizetni, akkor a misszió költségvetése elérte volna az egymillió eurót. A mintegy ötéves fejlesztés eredményeként elkészült műholdat 2012. február 13-án indították útnak, a Francia Guyana-i Kourou melletti űrközpontból.
A felbocsátás után 71 perccel a Masat–1 önálló pályára állt – adása nem sokkal később már hazánkban is vehető volt. (A Masat–1 első jeleit floridai rádióamatőrök vették.) A közel három év alatt a szerkezet több száz megabytenyi információt továbbított a Földre – a szokásos internetes adattovábbítás ezredrészének a sebességével. A műhold követésében és az adatcsomagok vételében a világ több mint 200, hazai és külföldi rádióamatőr állomása is nagy segítséget nyújtott, amelyek a világhálón küldték át az adatcsomagokat a budapesti központba. A folyamatos adatszolgáltatás nagy szó. A magyar műholddal együtt felküldött hat másik műhold közül négy be sem kapcsolt, egy rövid idő alatt lemerült, a spanyol pedig pár hónap után adta fel a szolgálatot.
„A hét műholdból a Masat–1 a legsikeresebb, az utolsó keringéseiről is küldött adatokat.
Egyetlen rekordot, a folyamatos üzemelés időrekordját nem tudtuk megdönteni, de csak azért, mert egy hasonló méretű japán műholdat jóval magasabb pályára állítottak, így jóval tovább keringhet a Föld körül.
Eredetileg mi is ilyen pályáról álmodtunk, de az ESA ajánlatát nem lehetett visszautasítani” – mondta el Horváth Gyula, a program jelenlegi vezetője.
A Vega hordozórakétával vitték fel a műholdat. Ennek a típusnak ez volt az első startja. Picit izgultak,mert az első start mindig kockázatos, de nem történt malőr. A Masat–1 2012. március 8-án elkészítette első, Afrikát ábrázoló űrfelvételét. A Masat–1 fedélzeti kamerája két darab 100 forintos érmével megegyező tömegű eszköz, maximális felbontása 640×480 képpont. A Masat–1 többször is „túl közel” került egy-egy nem üzemelő műholdhoz vagy műholdból származó darabhoz.
Az összesen nyolc esetből csak a 200 méternél közelebbieket kiemelve elsőként 2012 októberében keresztezte a magyar műhold pályáját egy működésképtelen műholdból származó 20 centiméteres nagyságú törmelékdarab. A két tárgy valószínűleg 170 méterre közelítette meg egymást. 2013 májusának elején egy több éve nem működő, nagyjából kéttonnás műhold is kb. 170 méterre haladt el a Masat–1 mellett. Sejthetjük, hogy ütközés esetén melyik húzta volna a rövidebbet. 2013. augusztus elsején 26 méterre suhant el egy 100 kg-os műhold mellett. Itt se lett volna esélye a túlélésre. De a Masat–1 mindent megúszott.
Különleges kihívást jelentett például annak garantálása, hogy a műhold belsejében ne legyen se túl meleg, se túl hideg, mert az a műszer halálát jelentette volna. Ügyes műszaki trükkökkel sikerült elérni, hogy a belső átlaghőmérséklet az ideális 10,5 Celsius-fok volt még a megsemmisülés előtt két nappal is. A műhold végét nem műszaki hiba okozta. A gravitációnak köszönhetően az eredetileg 1450-350 kilométeres elliptikus pályán keringő eszköz egyre közelebb került a Földhöz (múlt csütörtökön már 269-196 kilométeres pályán keringett).
A közeledés egyre gyorsult, olyannyira, hogy rövidesen elérte 100 kilométeres magasságot. Itt már olyan sűrű volt a légkör, hogy gyorsan lefékeződött a műhold, nem folytathatta a Föld körüli keringést. A légkör fékező hatása miatt a műhold felületét a földfelszíni napsütés százszorosát, de akár ezerszeresét is meghaladó erősségű hőhatás érte. Ezért a műhold hőmérséklete rohamosan növekedett. Ennek hatására először különböző fedélzeti rendszerek álltak le, majd a folyamatos rádióadás is abbamaradt, a műhold elhallgatott.
A hőmérséklet további emelkedésével a műhold elektronikái véglegesen tönkrementek, majd szerkezeti egysége is megbomlott. Az alumínium vázelemek elolvadtak, felizzottak, a műhold darabokra hullott. Végül a darabok is elpárologtak, így a műhold nyomtalanul megsemmisült. Ez az egész folyamat 15–20 perc alatt lezajlott – valamikor múlt szombaton hajnali fél egy körül.
De lesz folytatás!
Már elkezdték az újabb műhold, a Masat–2 tervezését. A következő műholdgeneráció erőssége, hogy repült technológiára épül, mely fontos kritérium a megbízhatóság szempontjából. Az akár 10×10×30 köbcentiméteres műhold a Masat–1-hez képest az alkalmazások lényegesen szélesebb spektrumát tudja kiszolgálni, legyen szó akár egyetemi, akár ipari fejlesztésű projektekről. Ez az előrelépés a fejlett helyzetstabilizáló rendszernek, a megnövelt térfogatnak és tömegnek, a jelentősen több begyűjthető energiának és a lényegesen nagyobb Földre továbbítható adatmennyiségnek lesz köszönhető.
Mindezekkel elérhető, hogy akár több kísérlet is helyet kapjon a műhold fedélzetén egy küldetésben. A fejlesztések másik iránya a csökkentés: Gschwindt András vezetésével a most elpárolgott műholdnál nyolcszor kisebb eszközt terveznek. A SMOG–1 célja egy kisméretű (5×5×5 köbcentiméteres) műhold fejlesztése – ilyen méretben eddig még nem készült a világűrben működő műhold. A projekt során egy új, magyar fejlesztésű hőszigetelő-anyag űrbéli alkalmazhatóságának vizsgálatára is sor kerül. A tudományos cél az ember keltette elektromágneses szennyezés mérése a Föld körüli térségben. (Innen a műhold neve.)
„A Masat–1-nek köszönhetően rengeteg olyan tapasztalatot gyűjtöttünk, amit a következő műhold építésekor hasznosíthatunk. A Masat–2 a megsemmisült műhold méretének három-, de akár hatszorosa is lehet, ám éppen a Masat–1-el szerzett tudásnak köszönhetően az is nagyjából egymillió euróból megépülhet. Hogy mikor? Ez a szponzoroktól függ. Ha minden összejön, 2016 végén, 2017 elején újra magyar műhold keringhet a fejünk felett” –összegez Horváth Gyula, akinek nagy álma, hogy másfél-két évente felküldjenek egy hazai fejlesztésű eszközt.
A kaland haszna? Rengeteg információt szereztek, nemzetközi kapcsolatok szövődtek, olyan mérnököket képeztek, akik a világ bármely pontján megállják a helyüket az űriparban. A cél az volt, hogy demonstrálják képességeiket. Ez sikerült.
A Masat–1 kiváló referencia lett. Az eredeti tervek szerint minimum három hónapon át küldött volna jeleket a műhold, de a fejlesztők elképzelhetőnek tartották, hogy egy évnél is tovább működik. Közel három év lett belőle. Az ilyen tévedést mindenki megsüvegeli. Reméljük, hogy a magyar „műholdjövőt” azért optimistán közelítik meg.
„Goodbye, World!” – üzente a Masat–1 utolsó napjaiban.
