Folyékony óceán lehet a Plútó jeges felszíne alatt

Úgy tűnik, hogy bármilyen meglepő, folyékony tengert rejthet a Plútó felszíne. A Naprendszer távoli végében lévő, korábban törpebolygóvá leminősített égitestről a NASA New Horizons szondája küldetésének köszönhetően egyre gyűlnek a váratlan adatok. A jeges vulkánok, hatalmas síkságok, kavargó nitrogén és a ködös égbolt után most úgy tűnik, a felszín alatt folyékony óceán terül el.

Fotó: REUTERS/NASA-JHUAPL-SWRI

A tavaly kezdődött felfedezéssorozat legérdekesebb része az volt, hogy az egykori kilencedik bolygó geológiai aktivitást mutat, ami a jeges felszín alatti tektonikus mozgásokban jelenik meg. Ezt a bolygókutatók sokáig nehezen tudták megmagyarázni, mígnem a Geophysical Research Letters hasábjain megjelent tanulmány a jelenség okát egy föld alatti óceán részbeni eljegesedésében vélte megtalálni. Eszerint a megfigyelt elmozdulásokat a jég fázisváltozásai okozzák.

A folyékony óceán ötlete a Plútón tulajdonképpen nem új. Az égitest felszínén nitrogénből, szén-dioxidból és metánból álló jég található. A szakértők egyetértenek abban is, hogy a megfagyott gázok egy vékony poros réteget alkotnak, mely alatt a Plútó víztartalmú bolygóköpenye húzódik egészen az égitest sziklás magjáig. A köpeny nagy része szintén fagyott, de elképzelhető, hogy a forró magot körülvevő réteg folyékony vizet tartalmaz.

Az új kutatási eredmények abban hoztak újat, hogy a Plútón észlelt tektonikai „hegekből" bizonyítékokat vélnek kiolvasni az alatta elterülő folyékony óceánra. Ha ez így van, a felszín alatti folyékony víz általános lehet a Neptunusz pályáján túl kezdődő Kuiper-öv kisbolygóinál. Hogy a vízrétegek tartalmaznak-e életet, azt csak egy leszállóegység műszereivel lehetne kideríteni, de erre még várni kell.

 

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.