Földi paradicsom a láva árnyékában

A hawaii Kilauea vulkáni területen 1983. január első napjaiban kezdődött az a vulkáni működés, amely mind a mai napig, azaz több mint 31 éve megállás nélkül tart.
Idén június óta folyik a láva Hawaii szigetén. Meddig tarthat egy ilyen lávafolyam élete? A Fissure D lávaömlés például négy évig tartott, a mostani mindössze négy és fél hónapos történet és nem úgy tűnik, hogy vége felé tartana.

A hawaii Kilauea vulkáni területen 1983. január első napjaiban kezdődött az a vulkáni működés, amely mind a mai napig, azaz több mint 31 éve megállás nélkül tart. Eddig csaknem öt köbkilométer láva került a felszínre, ami mintegy 130 négyzetkilométer nagyságú területet fed be. Harangi Szabolcs, az ELTE geológus professzora szerint – erről a tűzhányó.blogspot.hu-n írt bővebben - habár sokan úgy gondolják, hogy a Hawaii-szigeteken zajló vulkáni működés nem veszélyes, az elmúlt harminc évben már több mint 200 emberi építményt rombolt le, többek között utakat, 1990-ben pedig elfedte Kalapana és Kaimū települést is. Több mint 100 ház semmisült meg. Most ismét egy lakott települést fenyeget a láva. Az izzó lávanyelvek már Pahoa kertjeit nyaldossák.

Október 25. egy jelentős mérföldkő volt a történetben: a láva elérte és átvágta Pahoa délnyugati peremén húzódó Apa'a utat, majd átfolyt a temetőn. A láva most már emberi létesítményeket rombolt le és komoly veszélyt jelentett a település további létesítményeire, házakra és egy forgalmas útra. Ez utóbbi átvágása emberek ezreinek életét nehezíti meg, mivel elzárja őket a sziget több részétől.

Október 30. óta ismét egy stagnálási időszak zajlik, azonban a kitörési központból még mindig érkezik a láva utánpótlás, azaz nincs kétség afelől, hogy a lávafolyam ismét meglódulhat. Ekkor azonban már megkezdődik az igazi küzdelem a lávafolyammal! A kérdés, hogyan lehet megállítani vagy legalábbis eltéríteni a lávát? A helyiek nagy földgátakkal próbálkoznak - heroikus küzdelem lesz és kérdéses, hogy ki fog győzni.

Harangi Szabolcs szerint a következő napok valószínűleg kritikusak lesznek Pahoa lakosai életében. Kérdés, hogy mikor és hogyan lódul meg ismét a lávafolyam egy újabb felnyíló repedés mentén és mennyire szélesedik ki a lávafolyam? A geológus szerint egy vékonyka lávafronttal még egyszerűbbnek tűnhet a védekezés, ha azonban a láva kiszélesedik és akár több száz méteren is támadásba lendül, akkor az esélyek nagyon-nagyon lecsökkennek.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.