Fiatal farkas kószál Aggteleken

Az állatot kameracsapdával figyelték meg a WWF szakemberei, akik a közelgő szarvasbőgés miatt féltik a nagyragadozót.

A szakemberek a tavaly született fiatal állatot követve jutottak a farkascsalád nyomára. "Tisztes távolságból, de állandóan követi a falkát, igyekszik elcsenni a maradékaikat és a közelükben maradni. Az önálló vadászatot még csak tanuló fiatal farkas így a falka révén biztonságosabban juthat kiegészítő táplálékhoz" - közölte Szabó Ádám, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság kutatója.

Fotó: WWF

"Ezek a kölykök is, mint már több éve bizonyítottan Magyarország területén születtek, ami jelzi azt, hogy az élőhelyük védelmében tett erőfeszítéseknek van eredménye. A kölykök szeptember végén megismerkednek a falka több száz négyzetkilométer nagyságú vadászterületével. Így a közelgő szarvasbőgés és a téli hajtóvadászatok miatt fokozott veszélybe kerülhetnek" - hívta fel a figyelmet Veress Balázs, az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója.

"Annak ellenére, hogy a farkas 1993 óta védett állat Magyarországon és elejtése több éves börtönbüntetéssel sújtható, a mai napig kapunk híreket illegális elejtésekről"- mondta Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programjának vezetője. Magyarországon a többnyire a Felvidékről, esetenként a Balkánról érkező farkasokat általában "sportból" vagy a háziállatok miatti aggodalomtól hajtva lelövik.

A farkas az emberre nem jelent valós veszélyt, kerüli az embert. Húsevő, szarvasoktól, vadmalacoktól kezdve a csigákig sok mindennel táplálkozik, így nyulakkal, pockokkal is. A nagyragadozók jelenléte fontos a növényevők túlszaporodásának megakadályozásában, emiatt több európai országban, és az Egyesült Államokban is a visszatelepítésével próbálkoznak.  

Miért kellenek kameracsapdák?

A kameracsapdák kulcsfontosságú kutatási anyagokat szolgáltat a veszélyeztetett fajok és élőhelyeik megfigyelése szempontjából. Emellett gyakran az illegális emberi tevékenység visszaszorításának eszközei is lehetnek. 2015 októberében a WWF kameracsapdája illegális vadászokat fogott a Szárkő-hegységben. Román munkatársaink által kihelyezett kameracsapda épp trófeacipelés közben rögzítette az orvvadászokat.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.