Fejenként félmilliárd forintot nyert három magyar kutató

Az Európai Kutatási Tanács (European Research Council- ERC) kihirdette az ERC Starting Grant pályázat 2014-es eredményeit. A kelet-európai térségből a három magyar nyertes mellett egy cseh, egy román és egy szerb pályázatot jutalmaztak. Az is igaz, hogy tizenegy osztrák is nyert, tehát van mihez felnőni.
A Starting Grant a fiatal, az önálló kutatói pálya kezdetén álló kutatóknak szól. Pályázni kiemelkedő felfedezést vagy tudományos áttörés ígéretét hordozó, megvalósítható kutatási tervvel lehet maximum másfél millió euró támogatásra, legfeljebb öt éves kutatási tervvel. További félmillió euró igényelhető abban az esetben, ha a vezető kutató a pályázat megvalósítása érdekében EU-s tagállamba vagy társult országba költözik, és/vagy nagy értékű berendezést és/vagy jelentős eszközökhöz való hozzáférési jogot vásárol. Feltétel, hogy a pályázó PhD fokozatszerzése legalább két évvel előzze meg a pályázati kiírást, de ne lépje túl a hét évet. Minimum elvárás legalább egy jelentős nemzetközi publikáció.

Az idei kiírásra 3273 jelentkezés érkezett, közülük nyert minden tizedik, azaz 328 jelentkező – a befutók 33 százaléka – nő. A nyertesek összesen 485 millió euró támogatást kapnak. Harmincnyolc ország kutatói nyertek, akik 180 európai tudományos intézetben dolgoznak tovább. A legtöbb nyertest, hetvenet, Németország mutat fel, de szépen szerepelt Nagy-Britannia (ötvenöt nyertes) és Franciaország (43 befutó) és Hollandia (34 sikeres pályázó.)

A három idei magyar nyertes egyike az ELTE Atomfizikai Tanszék tanársegédje Kocsis Bence asztrofizikus (jelenleg Einstein-ösztöndíjas az Egyesült Államokban). Földy Csaba (Semmelweis Egyetem) az idegsejtek kapcsolódásával, azaz a szinapszisokkal foglalkozik, míg Téglás Ernő (Közép-Európa Egyetem) a csecsemők viselkedését kutatja.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.