galéria megtekintése

Hatalmasat kaszál a csevegéseinken a Facebook

1 komment


Palugyai István

A múlt hét végén bejelentették: a Facebook Messengert már 900 millióan használják. Emellett az üzenetküldő szolgáltatás új funkciókat is kapott, miközben az alkalmazás láthatóan egyre inkább az üzleti forgalom felé mozdul el.

A közösségi média e heti fejlesztői konferenciája elé időzített hír szerint a látványos növekedés csupán január óta százmillió új felhasználót jelentett a Facebook számára. Zuckerberg cége eközben egyebek mellett a kereskedelem, a szállítás, és a vevőszolgálatok irányába szeretné tolni a kezdetben csupán a magánfelhasználók egymás közti csevegésére használt Messengert.

Az új, fényképes Messenger-kód, amivel adni és venni is lehet

A KLM, az Uber és a Hyatt szállodalánc az üzleti ügyfeleikkel való kapcsolattartására már ma is a Messengert használja. A holland légitársaság beszállókártyáihoz például Messengeren keresztül is hozzá lehet jutni, ahogy az utasok egyéb repülési információkat így kaphatnak, de a cég helyi irodáit is a cseten keresztül érhetik el. Ebben az irányváltásban a Messenger a kínai WeChat csevegőt utánozza, mely már eddig is lehetőséget adott belföldi használóinak különféle árucikkek megvásárlására, fuvarmegrendelésekre és a hálózaton belül pénzátutalásokra is. A Messenger is ezt tervezi, így nem lesz szükség boltba menni, máshol rendelni repülőjegyet, vagy lefoglalni egy éttermi asztalt, mindezt az app is lehetővé fogja tenni. David Marcus, a Facebook üzenetküldésben illetékes alelnöke azt is elárulta, a Messenger alkalmazói havonta egymilliárd üzenetet küldenek egymásnak.

 

A tervezett irányváltás jegyében bejelentett újdonság, hogy egyszerű szövegeken túl már linkek is megoszthatók, sőt mindegyik Messenger-profilhoz egy saját link köthető, amely a magán, vagy üzleti felhasználó Facebook-oldalára mutat. Beszkennelhető kódok is kialakíthatók, melyeken pontokból, körökből és kis kötőjelekből álló minták veszik körbe a felhasználó fotóját.

A felhasználók, miután okostelefonjuk kamerájával beszkennelik ezeket a kódokat, máris kezdhetik az üzleti csevegést a Messengeren. Ugyanerre egyébként a mobilos felhasználókra támaszkodó üzenetküldő szolgáltatás, a Facebook által több ízben megvásárolni próbált és a tizenévesek körében Zuckerberg cégére az Economist által a legnagyobb fenyegetésként jellemzett Snapchat is képes. Végül előre összeállított üdvözléspanelek is elérhetők, melyekkel a cégek például minden új ügyfelüket üdvözölhetik.

A Messenger tavaly óta az M nevű személyi asszisztens szolgáltatással is kísérletezik, amely a mesterséges intelligencia elemeinek felhasználásával készült és bármilyen kérdésre válaszol, sőt konkrét feladatokat is teljesít majd. Mindez egyelőre újdonság, de a jövőben általános üzleti modellé válhat.

Internet mint fegyverbazár

Titkos vagy zárt Facebook-csoportok a Közel-Keleten afféle fegyverbazárokként működnek, ahol az IS-terroristák a kézifegyverektől a hőérzékelő rakétákig és légelhárító rendszerekig bármit beszerezhetnek – jelentette a The New York Times. A Szíriában, Líbiában, Irakban és Jemenben működő hét ilyen csoport közül hatot másnapra bezártak (a hetediken csak beszélgettek a képeken mutogatott fegyverekről, vásárlás nem történt). A Facebook közleményben jelentette ki, hogy a szabályaikkal teljességgel ellentétes cselekményről lévén szó minden tudomásukra jutó hasonló tevékenységet azonnal blokkolnak, és kérik mindenkinek a segítségét, aki ilyen bizonyítékokra bukkan az oldalukon, jelentse nekik a minél gyorsabb intézkedések megtétele érdekében. Az Irakban eladott fegyverek jó része egyébként a Pentagon által különféle kormányoknak juttatott szállítmányokból való. A facebookos fegyverkereskedelem nagyságáról sokat elárul az a tény, hogy csak Líbiában 250-300 ilyen posztról és mintegy hatezer ügyletről szereztek tudomást, de minden bizonnyal ezek száma jóval több lehetett.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.