Európai „Bölcsek Tanácsa” alakul

A jövőben kiemelkedő tudósok csoportja segíti tanácsaival az Európai Bizottságot. Lényegében az lesz a szerepük, mint annak az elnök melletti tudományos főtanácsadói posztnak, amelyet az Európa Bizottság új elnöke, Jean-Claude Juncker tavaly megszüntetett.
Ez a lépése a tudományos közösségen belül sokak nemtetszését váltotta ki, mert azt üzente, hogy a bizottságon belül csökken a tudományos ügyek jelentősége. Arról a magyar sajtó is beszámolt, hogy a menesztett skót biológus, Anna Glover számos alkalommal panaszkodott forráshiányra és arra, hogy kevés szakemberre számíthatott munkája során.

Az Európai Bizottság elnökével tegnap híres európai tudósok, köztük Nobel-díjasok arról egyeztettek, miként lehetne felhasználni az alapkutatások érdekében az Európai Stratégiai Befektetési Alapot (EFSI). A brüsszeli találkozóra meghívott hat vezető kutató között ott volt Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is.

A vezető tudósok szerint át kell alakítani az uniós tudománypolitikát, amely Carlos Moedasnak, az Európai Bizottság kutatási, tudományos és innovációs biztosának a feladata. Moedas már vizsgálja, miként lehetne a tudósok véleményét minél hatékonyabban beépíteni a döntéshozatali mechanizmusba. A biztos jelezte, hogy szükség van egy függetlenül és átláthatóan működő csoportra. Másik célja a nemzeti tudományos akadémiák és tudóstársaságok bevonása a döntések előkészítésébe – a testület létrehozását őszre ígéri.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.