Erőműveket és gyárakat támadott meg egy vírus

Egy kifinomult és különösen veszélyes számítógépes vírus pusztít világszerte, amely átveheti az üzemekben bizonyos berendezések irányítását, s már megfertőzött egyelőre ismeretlen számú erőművet, olajvezeték-hálózatot, illetve ipari létesítményt - olvasható a Financial Times pénteken megjelent számában.

Szakértők szerint a Stuxnet névre keresztelt féregvírust gyárak és erőművek számítógépes rendszereinek megfertőzésére tervezték, s nem magányos hackerek programozták, hanem valószínűleg állami megrendelésre készült. S mint az egyik szakértő elmondta, az ezzel a vírussal megfertőzött számítógépek 60 százaléka Iránban van: ami azt sejteti, hogy ezen ország ipari létesítményei jelentik a célpontot. 

A Stuxnet az első olyan rosszindulatú program, amely nem csak leblokkolja a számítógépeket, de fizikailag is kárt tud okozni az ipari létesítményékben. Elméletben akár arra is képes lehet, hogy felrobbantson egy kazánt, vagy megsemmisítsen egy olaj- vagy gázvezetéket.

Az utóbbi évek legveszélyesebb vírusának másik újítása, hogy a terjedéséhez nincs szüksége internet kapcsolatra, mivel direkt arra tervezték, hogy olyan rendszereket támadjon meg, amelyek éppen a biztonsági kockázatok kiküszöbölése miatt nem  kapcsolódnak a világhálóhoz. A Stuxnet ehelyett USB csatlakozókon keresztül fertőzi meg a számítógépek operációs rendszerét, amely aztán hamis utasításokat ad az üzem gépeinek, és így próbál meg kárt okozni.

A Siemens az ipari automata ellenőrző rendszerek legnagyobb gyártója a világon. Egyelőre nem tudni, hogy a speciálisan a Siemens programjai ellen tervezett vírus eddig hány létesítményt fertőzött meg júniusi megjelenése óta. A Siemenshez eddig 15 bejelentés érkezett, de egyik gyár termelésében sem okozott zavart a vírus. A megtámadott üzemeknek a Siemens felajánlott egy frissített vírusirtó programot, és az operációs rendszert szolgáltató cég, a Microsoft is kiküszöbölte már a problémát, ami megengedte a programnak, hogy behatoljon a rendszerbe.

Egyes források szerint feltételezhető, hogy a szabotázs az iráni atomprogram lelassítására, konkrétan a busheri atomerőmű ellen irányul. A feltevésre reagálva a Siemens egyik szóvivője elmondta, hogy nem adott el üzem-automatizáló szoftvereket a busheri erőműnek.

Tény azonban, hogy a német cég az 1970-es években részt vett a busheri reaktor tervezésében, ugyanis Irán szerződést kötött Nyugat-Németországgal és Franciaországgal egy atomerőmű építéséről. Az 1979-es iráni forradalom azonban meghiúsította a tervet, és a nukleáris létesítményt végül Oroszország segítségével fejezték be. A szakértők azt is elmondták, hogy nem csak közvetlenül a Siemenstől, hanem a nyílt piacon is lehet a cég által gyártott üzemeltető-szoftvereket vásárolni.

A világ első számítógépes szuperfegyverének tartott vírus megprogramozásához a szakemberek szerint komoly belső információkra volt szükség, ezért nem lehet kizárni, hogy egy állam áll a háttérben. "Ezt a programot nem egy szülei pincéjében kódolgató hacker írta. Egy ilyen vírus létrehozásához állami forrásokra volt szükség" - írta Ralph Langner, ipari számítógépes rendszerekkel foglalkozó informatikai szakértő egy elemzésben.

Izrael, amely egyelőre a Közel-Kelet egyetlen atomhatalma, utalt rá, hogy esetleg támadást indít iráni létesítmények ellen, ha a nemzetközi diplomáciának nem sikerül megakadályozni Teheránt az atomprogram véghezvitelében. A zsidó állam az utóbbi években jelentősen fejlesztette számítógépes hadviselési technikáit is. A katonai hírszerzés vezetője tavaly azt mondta, Izraelnek megvan rá a lehetősége, hogy kiber-támadásokat indítson. A nyugati-nagyhatalmak és Izrael évek óta vádolják Iránt azzal, hogy polgári nukleáris programjának leple alatt atomfegyvereket fejleszt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.