Elhasználtuk a Föld éves erőforrásait

Az emberiség augusztus 8-ra elhasználta a Föld éves erőforrásait. Keddtől már fogynak a bolygó tartalékai.

Hét hónap alatt sikerült elfogyasztania az emberiségnek a Föld éves tartalékát. Idén augusztus 8-a a túlfogyasztás napja, amely az eddigi legkorábbi időpontnak számít.

A Global Footprint Network nemzetközi agytröszt évente összehasonlítja a természeti erőforrások megújuló képességét az emberiség erőforrásigényével. A szervezet az ENSZ által is vezetett gazdasági adatokat használja fel, beleértve olyan ágazatok számait, mint az energiaszektor, közlekedés, halászat, erdőgazdálkodást. Ezekből számolják ki az emberiség ökológiai lábnyomát. 

„A túlfogyasztást előidéző faktorok közül a szén-dioxid kibocsátás mértéke növekszik a leggyorsabban. Mára a szénlábnyom 60%-át teszi ki az emberiség természettel szemben támasztott igényeinek, más néven az ökológiai lábnyomnak" - közölte Sipos Katalin, a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi igazgatója, aki hozzátette, hogy ha meg akarunk felelni a Párizsi Klímaegyezményben foglalt céloknak, amit közel 200 ország írt alá tavaly decemberben, akkor a szénlábnyomot 2050-re fokozatosan a nullához közelire kellene csökkenteni.

„Ehhez viszont az kell, hogy egy teljesen új életformát alakítsunk ki, amelynek szükségletei igazodnak az egyetlen rendelkezésünkre álló bolygó erőforrásaihoz"- figyelmeztetett Sipos. Itthon egy évben 1,3 Magyarországnyit fogyasztunk, ha pedig mindenki úgy élne, ahogy mi, akkor 1,7 Földre lenne szükségünk.

„Tovább növeljük az ökológiai adósságunkat" - reagált a Global Footprint Network jelentésére Pascal Canfin, a WWF franciaországi vezetője. 1993-ban még október 21-ére esett a túlfogyasztás napja, tíz évvel később, 2003-ban már szeptember 22-re, az elmúlt évben pedig augusztus 13-ára. Két évtized alatt tehát több mint két hónapot rövidült az az idő, amely alatt az emberiség feléli a Föld egy évre szánt, megújulni képes erőforrásait.

Összehasonlításként, 1960-ban az emberiség mindössze a harmadát használta fel a Föld egy évre szánt, megújuló erőforrásainak. A nagy bumm az 1970-es években kezdődött, az iparosodás jelentősen felgyorsult, a népesség növekedéssel párhuzamosan, amely túlfogyasztáshoz vezetett - írja az Independent.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.