galéria megtekintése

Életeket menthet a kis magyar startup találmánya

0 komment


Palugyai István

A kórházi fertőzések megelőzésére egyedülálló digitális berendezést fejlesztett ki egy kis magyar startup. Díjazott készülékük nem véletlenül viseli Semmelweis nevét.

A betegek öt-tíz százalékos eséllyel kapnak bennfekvésük során kórházi fertőzéseket még a nyugati országokban is, s ezen az arányon nem sikerül javítani maximális odafigyelés esetén sem. Az egészségügyi intézményekben leginkább a kézen keresztül viszik át a kórokozókat, amelyek ráadásul gyakran túlmutálódott, antibiotikumokra ellenálló baktériumok. Egy fiatal magyar csapat Haidegger Tamás és Róna Péter vezetésével olyan, a világon egyedülálló készüléket fejlesztett ki, amely azonnal és egyértelműen mutatja ki a kéz higiénés állapotát.

Természetesen mindenhol használni kell alkoholos kézfertőtlenítőt, ám gyakran vannak olyan területek, mint a hüvelykujj élei, az ujjvégek vagy a kézhát, ahova hanyagságból vagy csak a sietség miatt nem jut elegendő az anyagból. A Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület által odaítélt idei Gran ­Prize egyik nyertesének Semmelweis Scanner névre keresztelt berendezése kivételes pontosságú ellenőrzést kínál. A gép először egy speciális, UV jelölőfestéket tartalmazó fertőtlenítőszert adagol a kézre, amelyet az anyag kézi bedörzsölése után UV-A fénnyel világít meg. A kékes fényben nemcsak azonnal látszik, hova jutott a szerből, de az objektivitást a rendszer a kép számítógépes kiértékelésével és feldolgozásával is kombinálja. Innen kezdve az adat digitális információ, amelyet tárolni, elemezni és statisztikailag értékelni lehet. Kiderülhet például, hogy az egyik osztályon egy ideje elégtelen a fertőtlenítési technika.

A használat előtt a dolgozóknak mágneskártyával vagy más módon azonosítaniuk kell magukat, így a felelősség is egyértelművé válik.

 

Mint Haidegger Tamás lapunknak elmondta: az optimális digitális kép elkészítéséhez megfelelő algoritmusokat dolgoztak ki, ám a technológia csak lehetőség, ehhez a kórházak és a dolgozók együttműködése is kell. Sajnos sok hazai intézmény tart attól, hogy a higiéniai lazaságukra fény derül. Ennek ellenére a szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ koraszülöttosztályán már működik néhány berendezés, ahogy a nagy bécsi kórház, az AKH hasonló részlegét is felszerelték már az eszközzel.

Ahogy Semmelweis, úgy Haidegger Tamás is a kórházi higiénia úttörője
Ahogy Semmelweis, úgy Haidegger Tamás is a kórházi higiénia úttörője
HandInScan Kft.

Egy vezető iráni kórházban pedig, ahol 13 százalékos volt a belső fertőzések aránya, egy féléves program indult, amelyen számszerűen is kiderülhet a magyar találmány fertőzéscsökkentő hatása. Elterjedését az is segítené, ha megváltozna az egészségbiztosítási pénztár kórházi fertőzésekhez való hozzáállása. Amerikában a biztosítók a bizonyíthatóan kórházi fertőzéssel benn töltött betegnapokat már nem fizetik ki a kórházaknak. A feltalálók legközelebbi célja nem véletlenül az amerikai piac, amelyet egy neves kinti egyetemmel karöltve szeretnének meghódítani.

A kis startup cég, amelybe az ­Európai Unió Jeremie kockázati tőke programja segítségével két tőkealap is befektetett, a Műegyetem Demola bázisáról öt fővel indult, de mára húszan fejlesztik, szerelik össze és kalibrálják a kézszkennereket, amelyeknek bérlete egy nyugat-európai kórház valamelyik osztályán havi néhány száz eurót kóstál.

Haidegger Tamás, aki a Műegyetemen végzett villamosmérnökként, az egészségügyi, sebészeti robotika szakembere, ilyen témájú amerikai és osztrák ösztöndíjakkal a háta mögött jelenleg docensként az Óbudai Egyetem Bejczy Antal iRobottechnikai Központ igazgatóhelyettese. Egykori hallgatója, Lehotsky Ákos dobta fel a kézszkenner ötletét, amely a robotoknál hamarább ígért gyakorlati alkalmazhatóságot.

Hat éve vágtak bele, s az orvostechnikában szokásos 15-20 helyett „csak" négy-öt év kellett a piacképes termékig. A készülékek bérlete és értékesítése mellett a nagy fertőtlenítőszer-gyártók támogatásával eddig már 18 magyar kórház több ezer munkatársának tartottak oktatási programokat és tréningeket.

Mint a díjazott mérnök lapunknak elmondta, konkrét adatok bizonyítják, hogy megfelelő oktatás hatására szkenner nélkül is háromszorosára növelhető a kézfertőtlenítő szerek használata.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.