galéria megtekintése

Eldördült a startpisztoly, élesbe fordult a marsjárók versenye

0 komment


Palugyai István

Öt céget versenyeztet a NASA a következő Mars szonda építésére, miközben épül a négy év múlva startoló legújabb Rover, mely már nemcsak képeket közvetít majd.

A NASA kiválasztotta azt az öt céget, melyektől négy hónap múlva tanulmányterveket vár a 2022-ben Mars körüli pályára szánt telekommunikációs célt szolgáló űreszköz megvalósítására.

Ugyancsak „eldörrent a startpisztoly" a 2020-ban felbocsátásra kerülő hosszútávú marsjáró végső terveinek elkészítésére.

A Boeing, a Lockheed Martin Space Systems, a Northrop Grumman, és az Orbital ATK and Space Systems/Loral által készített terveket a NASA háza táján a következő évtizedekre elgondolt Mars-expedíciók nyitányának szánják.

 
Négy év múlva startol
Négy év múlva startol
NASA

A Mars körül keringő szondától egyebek mellett minden eddiginél jobb felbontású képeket várnak. A jelenleg kapott képeket az Opportunity és a Curiosity roverek küldik a Mars Odyssey Orbiter, illetőleg a Mars Reconnaissance Orbiter közvetítésével.

A NASA a 2014 őszén a bolygóhoz küldött MAVEN szondát afféle vésztartalékként kezeli, az űreszköz addig is a Mars felső légkörét vizsgálja. Előbb utóbb azonban szükség lenne egy új, jórészt már napenergiával hajtott űreszközre, amelyet már a legfejlettebb kommunikációs és képalkotó technológiával szerelnek fel s ezt készíti elő az öt most bejelentett cég versenyeztetése.

 A marsjárók története
Landolás
KüldetésÜzemeltető
Státusz
1971
 Mars 2-3, Prop-M roverekSZU
Sikertelen
1997 Sojourner rover, Mars Pathfinder
NASA
Sikeres, inaktív
2003 Beagle 2, Planetary Undersurface Tool
NASA
Sikertelen
2004
Spirit (MER-A), Mars Exploration Rover
NASA
Sikeres, 2010 óta inaktív
 2004-Opportunity (MER-B), Mars Exploration Rover
NASA
Sikeres, aktív
2012-
 Curiosity, Mars Science Laboratory (MSL) NASASikeres, aktív
 2020ExoMars
ESA
Terv
2020
Kínai marsjáró
 CNSATerv
2020
Mars 2020
NASA
Terv
-
Kanadai rover-flotta (MESR, REX, MRPTA)
 CSATerv
Forrás: Wikipédia, Népszabadság-gyűjtés

A 2020 nyarán startoló és a következő év februárjában a Vörös Bolygóra ereszkedő új marsjáró célja szerint kőzetmintákat gyűjt és még alaposabban igyekszik felkutatni a Marson esetlegesen korábban létezett élet nyomait. A tárolt minták az űrügynökség elképzelései szerint valahogy vissza is jutnának a Földre.



A másfél milliárd dolláros misszió keretében készülő rover a Curiosity-hoz hasonló lenne, de kiegészülne egy teljesen új mintagyűjtő és tároló egységgel.

A marsjáró robotkarján lévő mintavevő fúró a finomra őrölt kőzet és talajmintákat harminc tárolócsőben helyezi el. A rover kamerái és mikrofonjai az ereszkedés és landolás, valamint a Vörös Bolygón megtett út során folyamatosan közvetítik majd a kép és hangfelvételeket. Ez egyúttal egyfajta premier lesz: első alkalommal hallhatják így a Földön a Mars hangjait is.

A készülő marsjáró gyártási folyamatának négy fő fázisa közül a harmadikon jutott keresztül. Az utolsó nyitja meg majd az utat a szerelés, a rendszerek tesztelése és a felbocsátás előtt.

Musk új bravúrra készül
Falcon Heavy a földön
Falcon Heavy a földön
Wikipédia

A SpaceX a napokban ismét sikeresen hozta vissza rakétájának első fokozatát, de máris új, teljesen szokatlan manőverre készül: a tervezett Falcon Heavy rakéta egyszerre három ilyen fokozatának sima földi landolását szeretné szimultán végrehajtani. Ehhez pótlólagos landolási helyek építésére kértek engedélyt a Cape Canaveral-i bázison.

A Falcon Heavy a már kipróbált Falcon 9 alapjaira épül és a harmadik legnagyobb teljesítményű rakétarendszer lesz az Apolló expedícióknál használt Saturn V és a Buran szovjet űrrepülőgép felbocsátására épített Energija rendszerek után. Teljesítménye lehetővé teszi majd ember vezette űrhajók Hold körüli pályára állítását, vagy akár egy módosított, automata vezérlésű Dragon űrhajó Marsra küldését is.

Egy ilyen hatalmas, 54 tonna terhet magasba emelő rakétához három alapfokozat kell, ezért akarja Musk a hármas leszállást kipróbálni, ami tulajdonképpen nem teljesen szimultán lenne, mert a két szélső rakétafokozat szállna le egyszerre, majd a középső egy kicsivel később.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.