Néhány nappal ezelőtt bő terjedelemben írt a világsajtó egy titokzatos orosz műholdról. Az olykor Kozmosz–2499-ként, máskor 2014-28E-ként ismert különös eszközről sokan azt feltételezik, hogy Moszkva felújította a még a szovjet időkben elindított, majd befagyasztott kísérleti műholdgyilkos programját. Az adott okot a találgatásra, hogy egy idén májusban indított Rokot rakéta fedélzetén három katonai műhold volt, csakhogy a földi érzékelők szerint pályára állt egy negyedik valami, amiről először azt hitték, hogy törmelék, de a törmelékek a legritkább esetben manővereznek. Márpedig ez a titokzatos tárgy a minap fokozatosan megközelített egy rakétafokozatot. De miért közelít egy ismeretlen űreszköz egy rakétadarabhoz? Talán egy kísérleti eszközről van szó, amit az oroszok titokban akarnak tartani? Ezzel egyébként nincsenek egyedül, hiszen a világ évek óta azon morfondírozik, hogy mire jó az Egyesült Államok X–37B jelű űrsiklója. Az amerikai légierő 2012. december 11-én pályára állított automata űreszköze huszonkét havi repülés után október közepén ért földet a kaliforniai Vandenberg légibázison. Az amerikai hadvezetésen kívül senki sem tudja, hogy milyen feladatokat végzett a rejtélyes katonai űrjármű.
Egyvalamiben drasztikusan különbözik a jelen és a hőskor – az űrszemét mennyiségében. Az űrrepülések és az égbolt műholdakkal való teleszórása előtt nem volt idegen tárgy a bolygó körül. Mára tömérdek mennyiségű az űrszemét. Idesorolnak minden olyan, a Föld körüli pályán keringő mesterséges testet, amelyet már kivontak a használatból, vagy tönkrement, és felesleges fémdarabként kering körülöttünk. Az űrszemét kihullása és elégése a Föld légkörében lényegesen lassabb, mint amilyen ütemben növekszik a mennyisége. Jelenleg valamivel több mint 13 ezer űrszemétdarabot tartanak nyilván, ám ennél sokkal nagyobb a valódi számuk. Becslések alapján az egy centiméternél nagyobb testekből közel 600 ezer lehet.
Az űrszemét nagyobb darabjainak visszatérése még a Föld légkörében vagy felszínén is okozhat problémákat. 2006-ban egy orosz kémműhold darabjai haladtak el egy utasszállító gép közelében a Csendes-óceán felett. 1979-ben a Skylab űrállomás darabjai hullottak le Nyugat-Ausztráliában. Szerencsére az igazán nagy űreszközöknél nem véletlenszerű a lezuhanás. 2000. június 4-én a nagyméretű CGRO műhold égett el a légkörben. 2001. március 23-án a Mir űrállomás is a légkörben izzott fel, majd töredékei a Csendes-óceán déli részében végezték –az előbbiekhez hasonlóan biztonságos, irányított beléptetést követően. A pesszimista becslések alapján akár 10-20 éven belül előállhat az az ijesztő helyzet, hogy az űrszemét miatt szinte lehetetlenné válik a Földhöz közeli műholdak használata.
De akkor hogyan megyünk a Holdra? Először 1969-ben járt ember a Föld kísérőjén, legutóbb 1972 decemberében. Azóta senki. Időnként szondák keringenek körülötte, időnként becsapódik valami, de egyébként mintha vesztett volna jelentőségéből. Leszámítva Kínát. Frey Sándor csillagásztól tudjuk, hogy a Csang’e–5–T1 tesztűrszonda október végén kerülte meg a Holdat, majd az alig több mint nyolcnapos küldetés végén, a Földre visszajövet egy leszálló kapszula visszapottyant bolygónkra. Legközelebb, az „igazi” Csang’e–5 repülése során holdi anyagmintát szeretnének visszahozni földi vizsgálatokra. Ez azonban csak 2017-re várható.
Néhány napja a britek álltak elő különös ötlettel. A szigetlakók félmilliárd fontot kalapoznának össze, és tíz éven belül egy robotszondát juttatnának a Hold déli pólusának közelébe. A szonda feladata annak elemzése, hogy majdan kialakítható-e ott egy emberi település. Az ötletgazdák különleges újítása, hogy nem közpénzért könyörögnek, hanem a nyilvánossághoz fordulnak. A magánszemélyek által felajánlott pénzért (legalább hatvan fontért) cserébe a szervezők a Holdra juttatják az adományozó fotóját, írását, de akár DNS-mintáját is egy különleges időkapszulába zárva. Előzetes becslés szerint 500 millió fontból kihozható az ötlet – ha bejön, ez lesz az első közösségi finanszírozású űrprogram.
Az űrállomások között is – mondjuk így – ég és föld a különbség, de ez esetben nem a visszafejlődés a jellemző. Az első űrállomást a szovjetek építették – a 19 tonnás, 15,8 méter hosszú és 4,2 méter átmérőjű Szaljut három részből (egy kisebb és egy nagyobb munkaterületből és egy dokkoló komponensből) állt. Az űreszközt 1971. április 19-én indították el Bajkonurból, az első, háromtagú személyzet négy nappal később startolt, a dokkolás után azonban mechanikai problémák miatt nem tudták kinyitni az átjáróajtót, így 5 és fél órán át tartó közös repülés után visszatértek a Földre. A következő legénység már sikeresen dokkolt és át is szállt az űrállomásra. A Szaljut–1 1971 októberében a Csendes-óceán felett a légkörbe belépve megsemmisült. Majd a Szaljut–6-ot (fedélzetén Farkas Bertalannal) és 7-et a moduláris szerkezetű Mir követte, az amerikaiak pedig a Skylabot építették meg. A következő nagy dobás, a Nemzetközi Űrállomás (International Space Station, ISS) építése 1998-ban kezdődött, és azóta is tart a mintegy 100 milliárd amerikai dollárba kerülő szerkezet fejlesztése. Az építés befejeztekor az ISS hermetikus térfogata 600 köbméter lesz, tömege 400 tonna, teljes hossza 108,4 méter, a modulok hossza 74 méter, és hatfős személyzet dolgozhat majd rajta.
|
A Szojuz TMA-12M fellövése márciusban. Azóta is úton van
Maxim Sipenkov / MTI/EPA |
Negyven éve azt hihettük, hogy belátható időn belül nem csak néhány kivételezett ember dicsekedhet űrélménnyel. Annyiban valóban változott a helyzet, hogy nem csupán az éveken át kiképzett szakemberek repülhetnek, hanem olyanok is, akiknek van erre pénzük. A magyar származású informatikai guru, Charles Simonyi kétszer is járt orosz szervezésben az űrben – mindkét alkalommal 25 millió dollárt fizetett érte. (A jelenleg érvényes árlistán egy út az űrállomásra személyenként 52 millió dollár.) Ennél jóval kevesebbe kerülne az amerikaiak által szervezett űrkirándulás, csak azt nem tudni, hogy mikor kerülhet erre sor. Néhány héttel ezelőtt ugyanis a Virgin Galactic kereskedelmi űrugrásokra szánt járműve (SpaceShipTwo) tesztrepülés közben megsemmisült. A Virgin Galactic a felszín felett 100 km-t meghaladó magasságba vitt volna űrutasokat már jövőre, menetrendszerűen. Eddig előzetesen több mint 700 reménybeli utas iratkozott fel a listára és fizette be az előleget az útra. A teljes ár fejenként 250 ezer dollár.
Moszkvában még nagyobbat – és még drágábbat – álmodnak. Ott azt tervezik, hogy egy speciális Szojuz űrhajóval megkerülnék a Holdat – két dúsgazdag állítólag már előleget fizetett egy ilyen útra. Az Urvilag.hu szakmai portál azt írta, hogy a Hold körberepülése 150 millió dollárba kerül. A holdi utazás alkalmával a Szojuz három férőhelyének egyikét, a parancsnoki ülést hivatásos orosz űrhajós foglalná el, a két „turistahely” alkalmanként 300 milliós bevételt termelne. A Szojuz jelentős megújítása magában foglalja többek közt a kommunikációs és navigációs rendszerek átépítését. Új hővédő burkolatra is szükség van, mivel a légkörbe lépés sebessége nagyobb a Hold felől visszatérve. A holdi Szojuznál több helyre lesz szükség az utasok kényelme érdekében is, hogy a Földtől a Holdig tartó, majd onnan visszavezető, egy hétig tartó utat könnyebben viseljék. A legelső fizetős út 2017 vége előtt nem várható.
