Az orvosok kétkedését az váltotta ki, hogy
fennmaradt források szerint a romlatlan holttestet nem az arcáról, hanem a fogazatáról ismerték fel.
Hogyan lehet, hogy a test a halál beállta után 6-7 héttel még nem mutatta a bomlás jeleit? Ennyi idő után a hajnak már a megtalálók kezében kellett volna maradnia, és kellemetlen szagot kellett volna érezniük – erre azonban nem panaszkodtak. A fogazatról történő azonosításhoz pedig a fogak igen pontos leírására lett volna szükségük a megtalálóknak, vagy bármilyen formában rögzített lenyomatra. Ez azonban minden bizonnyal meghaladta akkori fogorvosi tudásukat.
Most szombaton tehát a király halálának helyszínéről és időpontjáról is vitatkoznak az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében rendezett konferencián. A szervező Farkas Gábor Farkas azon az állásponton van, hogy amíg nem kerül elő legalább egy (de inkább több) hiteles forrás arról, hogy nem II. Lajost találták meg Mohács mellett október közepén, s nem őt temették el néhány héttel később Székesfehérvárott, addig nincs miért átírni a történelmet. Ez a tudományág mindig a legvalószínűbb felé halad, s amikor fontos részletek hiányoznak, olykor meglódul a fantázia.
|
| Orlay Petrich Soma festőművész értelmezése II. Lajos megtalálásáról |
Kasza Péter, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa előadásában a király holttestének felkutatásával kapcsolatos dokumentumról fog beszélni. Sárffy Ferenc győri várkapitány leveléből ismerjük a körülményeket. A holttestet Czetricz Ulrich kamarás találta meg, és ő is azonosította. A levél bizonyosan korabeli, nem lehet hamisítvány, és Czetricznél sem volt alkalmasabb személy a holttest azonosítására, hiszen akár a fogai alapján is felismerhette a néhai uralkodót.
Minden kérdésre választ kaphatnánk, ha genetikai módszerrel vizsgálhatnánk meg II. Lajos földi maradványait. Rácz Piroska, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum antropológusa előadásában arról beszél majd, hogy a bazilikában temették el 15 királyunkat, valamint számos rangos egyházi és világi személyt.
A templom és a sírok gazdagsága azonban vonzotta a fosztogatókat, a XIX. század közepére a templomnak csak az alapjai maradtak meg. 1848-ban véletlenül bukkantak III. Béla és felesége sírjára, ám máig ez az egyetlen olyan feltárás, amelyből minden kétséget kizáróan királyi személyekhez köthető csontmaradványok kerültek elő.
Bár a székesfehérvári ásatások közel ezer egyén csontmaradványait hozták felszínre, az 1848-as feltáráshoz hasonló jelentőségű lelet nem került elő. István király és Imre herceg eltemetési helyét sikerült ugyan azonosítani, de a többi rangos sírkamra a feltáráskor már üres volt. A II. Lajos királynak tulajdonított maradványokat így szinte lehetetlen azonosítani.
