Nyomtatható bicikli és 1600-zal repesztő rakétaautó

Háromdimenziós nyomtatóval készült kerékpárváz, vízbe merítve is működő mobiltelefon, mesterséges hasnyálmirigy, szuperszonikus rakétahajtóművel működő autó. A fenti találmányok csak ízelítőt jelentettek azokból a brit technológiai újdonságokból, melyeket a héten ​​vonultattak fel a brit nagykövetségen tartott kétoldalú innovációs konferencia keretében.
Idén februárban készült el a világ első olyan, titánötvözetből készült kerékpárváza, melyet háromdimenziós nyomtatással gyártottak. Az egy kézzel könnyen felemelhető bicikli 33 százalékkal könnyebb, mint a hagyományos módszerrel készült ugyanolyan összetételű kerékpár. A Swansea Egyetemmel együttműködve a Renishaw cég részegységenként gyártotta le a különleges eljárással készült kerékpárt, melynek további tesztelése most folyik.

A P2i cég folyadékoknak ellenálló nanobevonata révén az így készült mobiltelefonok fél óráig akár egy méter mély vízben is kibírják bármiféle károsodás nélkül. A Durham Egyetem hajdani kutatójának szabadalmát ma már a legkülönbözőbb területeken hasznosítják a hallókészülékektől a pipetták hegyén át a katonai egyenruhákig.

Íme a világ első, külön mozgatható ujjakkal büszkélkedő műkeze

Jövőre kezdődnek a klinikai tesztjei annak az aprócska, speciális gélt tartalmazó eszköznek, melyet a cukorbetegek hasába ültetnek be, hogy segítsen az inzulinszint szabályozásában. A Montfort Egyetem kutatója, Joan Taylor által kitalált „mesterséges hasnyálmirigy" zseléje a vér glükózszintjének emelkedésekor folyékonnyá válik, és inzulint enged a testbe. A vércukorszint helyreállásával a gél ismét megkeményedik. Az eszköz inzulinkészletét kéthetente kell feltölteni a bőrön át kivezetett csövön keresztül. Ugyanez a skót cég, a Touch Bionics készítette el a világ első, külön mozgatható ujjakkal büszkélkedő műkezét.

A Blooodhound cég pedig nem mást tervez, mint hogy idén Dél-Afrikában felállítja az óránkénti 1600 kilométeres szárazföldi sebességi világrekordot rakétahajtású autójával. Sebességrekordok terén a brit kutatók más tekintetben is élen járnak. A Reaction Engines nevű cég hidrogént és levegőt égető, különleges előhűtővel rendelkező Sabre hibrid rakétahajtóműve egy jövőbeli űrrepülőgép, a Skylon számára készül, mely a hangsebesség ötszörösével közlekedne, és forradalmasítaná az űrutazásokat. A hajtómű első tesztelésére 2019-ben kerülhet sor.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.