Máig gyilkol a rég betiltott rovarméreg

Azoknál az amerikai nőknél, akiket magzati létük során jelentős DDT-terhelés ért, négyszer nagyobb valószínűséggel alakult ki mellrák, mint akiknek az édesanyja nem került kapcsolatba a rovarölőszerrel – derült ki egy most nyilvánosságra hozott tanulmányból.

A DDT a diklór-difenil-triklóretán rövidítése, nagy hatású rovarméreg, csak éppen az emberi szervezetben felhalmozódhat. Éppen emiatt Magyarországon a felhasználását már az 1960-as évek végén betiltották. (Rovarölő tulajdonságát 1934-ben Paul Hermann Müller fedezte fel,  amiért 1948-ban orvosi Nobel-díjat kapott.) A nydailynews.com-on most ismertetett tanulmány az első, amelyik közvetlen kapcsolatot állapít meg a DDT és a mellrák között.

A szernek már számos káros hatását ismertük eddig is. Korábbi kutatások igazolták például, hogy a DDT hatására emelkedik a születési rendellenességek száma, csökken a termékenység és megnövekedik a 2-es típusú cukorbetegség.kialakulásának kockázata. „Gyanítottuk, hogy mellrákot is okozhat, de egészen eddig, nem született olyan vizsgálat, ami egyértelműen bizonyította volna ezt a kapcsolatot. Ez az első közvetlen bizonyítéka annak, hogy ez a szer a lány gyerekek életkilátásait rontja" - nyilatkozta Barbara Cohn, a Berkeley-ben található Népegészségügyi Intézet munkatársa, a Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism című lapban megjelent tanulmány társzerzője.

A kutatók az 1959-76 között született 20 754 nőt vizsgáltak meg – azért ezt a korosztályt, mert akkoriban volt népszerű a szer használata az Egyesült Államokban. A csoportban 118 olyan nőt találtak, akinél 52 éves korban diagnosztizáltak melldaganatot. A következő lépésben a születésükkor az édesanyjuktól levett vérmintában megnézték a DDT-mennyiségét. Egyértelmű kapcsolatot találtak a DDT-terhelés és a későbbi melldaganat között.

A számos egészségkárosító hatás ellenére egyes afrikai és ázsiai országokban ma is széles körben használják ezt a vegyszert.

 

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.