galéria megtekintése

Belehalnak a jegesmedvék a távúszásba, amelyre az emberi világ kényszeríti őket

2 komment


Palugyai István

Egyre több jegesmedve kényszerül maratoni távúszásra a sarki jég fogyatkozása miatt. Az Ecography folyóirat közleménye szerint a kanadai Hudson-öböl és a Beaufort-tenger vidékén élő fehér bundás ragadozók az elmúlt tíz évben egyre nagyobb számban szánták rá magukat akár több száz kilométeres távok megtételére a tenger hullámai között.

A megfigyelt száz jegesmedve 70 százalékának 2012-ben átlagosan 49 kilométeres távot kellett úsznia, amíg jégtáblát talált, ami 25 százalékos növekedés 2004-hez képest. Egy nőstény mackó 2009-ben kilenc nap alatt majd 400 kilométert tett meg, bocsát elvesztette, de neki sikerült egy olyan jégtáblára felkapaszkodnia, amely már elbírta a súlyát.

Fotó: Ina Fassbender / Reuters

Az ilyen esetek mára sokkal gyakoribbá váltak. Andrew Derocher, a tanulmány társszerzője a kanadai rádiónak elmondta, alaszkai kollégái is sok hasonló rekordot figyeltek meg. Egy alkalommal egy anyamedve 700 kilométeres úszás után ért partot, testsúlya 20 százalékát és bocsát is elveszítve. A jégtáblák elengedhetetlenek a jegesmedvék számára, hogy elkapják legfontosabb zsákmányukat, az azokra kimerészkedő fókákat, de a megerőltető távok – amelyekre a globális felmelegedést kísérő olvadás kényszeríti őket –  halálosak lehetnek, különösen a fiatalok és az öreg medvék számára.

 

A Beaufort-tenger déli részén tíz év alatt amúgy is nagyon megfogyatkozott a jegesmedvék száma. A jég eltűnése emellett Alaszkában a jegesmedvéket a partra kényszeríti, ahol túl közel kerülnek a településekhez, itt pedig veszélyt jelenthetnek gyerekre, felnőttre egyaránt. Az ilyen, jobbára a  külvilágtól elszigetelt falvakban a lakosság mára állandó járőrözésre kényszerül a ragadozók távol tartásáért.

A sarki jég fogyatkozása emellett megnyitja az utat a teherhajók és az olajfúrások előtt, ami további veszélyt jelent a törékeny sarki környezet számára.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.