Az ombudsman sokallja az atomtitkot

Nem tudjuk, hogy a kormány milyen információk alapján kíván belevágni a rendszerváltás utáni időszak legnagyobb beruházásába, és azt sem, hogy ezek az adatok valóban alátámasztják-e a projekt indokoltságát és ésszerűségét - így foglalta össze a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa az új paksi atomerőművi blokkok felépítésével kapcsolatos, meglehetősen kritikus álláspontját.

Az ombudsman szerint az előző parlament a bővítés "elvi előkészíthetőségére" vonatkozó határozatával valójában egy olyan binkó cseket állított ki, amelynek alapján a kormányzati értelmezés szerint bármikor, bármennyiért, bármekkora reaktoblokko(ka)t fel lehetne építeni, ez pedig - egy legalább 3 ezer milliárd forintba kerülő, az energia- és klímapolitikát fél évszázadra meghatározó lépés esetében - demokráciákban legalább is szokatlan.

A biztos az Energiaklub Szakpolitika Intézet beadányára kezdte vizsgálni az új reaktorblokkok előkészítésének ügyét. Fülöp Sándor tegnap bemutatott állásfoglalásában furcsállotta, hogy bár az említett határozatban a parlament ténylegesen csak az előkészületek megkezdésére, az alternatívák megvizsgálására adott felhatalmazást, az MVM már a paksi "bővítési" tender kiírására készül, a MAVIR (az országos villamos rendszerirányító) tervdokumentumaiban pedig konkrét adatok szerepelnek az ötödik paksi reaktorblokk termeléséről. -A kormány nem vizsgálta, hogy ténylegesen szükség van-e a többlet atomenergiára, és ha igen, milyen mértékben. A mega-beruházáshoz stratégiai környezeti hatásvizsgálat sem készült, így a döntéshozók a beruházás környezeti következményeit sem ismerik - hangsúlyozta az ombudsman.

Fülöp Sándor szerint az esetleges új blokkok árát az áramszámlában és az adóban évtizedeken át fizetnünk kell - egy ilyen horderejű döntés nem lehet egy szűk szakmai kör és néhány politikus belügye. Az ombudsman hangsúlyozta: a kormánynak el kell végeznie az elmaradt viszgálatokat, az eredeményeket nyilvánosságra kell hozni, és azok ismeretében új előterjesztést kell készíteni az országgyűlés számára a magyar energiapolitika jövőjéről szóló megalapozott döntéshez.

Antall Attila, az Energiaklub jogi szakértője szerint szervezetük az elmúlt két évben, az Energia Kontroll Program keretében összesen 29 ügyben kért adatokat, információkat, dokumentumokat illetékes hatóságoktól, állami szervektől és cégektől. Ebből mindössze 3 zajlott le zökkenőmentesen – azaz három esetben adták ki pontosan azt az információt, amit igényeltek, a jogszabályban előírt határidőn belül. A teljesített adatigénylések nagy része egyébként olyan volt, amelyek igénylés nélkül is a nyilvánosság rendelkezésére állhattak volna (pl. a hatóságok, adatkezelők honlapjain). Az Energiaklub hat ügyben peresítette adatigénylését, zömmel energiás cégek ellen. A szakértő példaként említette, hogy az MVM-csoport több tagjával is (MVM Zrt., Paksi Atomerőmű) adatkérési konfliktusba keveredtek, holott állami cégről van szó, ahol az üzleti titkok hatósugara elvileg jóval szűkebb, mint egy magáncégnél. Visszás helyzetet okoz ugyanakkor, hogy az alapkérdést - közfeladatot ellátó cégekről van-e szó, vagyis közérdekű-e az adat, amit nyilvánosságra szeretnének hozni - az ország különböző megyei bíróságai rendre eltérő módon ítélik meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.