A vizsgálat - amelyet Jávor Benedek PPKE Környezetjogi és Gazdasági Szakjogok Tanszékének adjunktusa (egyben a Védegylet egyik vezetője) és Németh Krisztina, a Védegylet munkatársa publikált a Politikatudományi Szemlében - arra keresett választ, hogy volt- e bármilyen kimutatható eredménye az átszervezésnek a forráskivonáson kívül.

Hogy a reformra szükség volt, azt senki sem vitatja: a környezet- és természetvédelem területi szervei számára az uniós jogharmonizáció rengeteg új feladatot hozott. Ráadásul a hatósági kapacitás már a csatlakozás előtt is szűk volt, ez a 2004 előtti országjelentésekből egyértelműen kiderül. Az Eurostat adatai szerint az átalakítás megkezdése előtt Magyarország a GDP 0,09 százalékát költötte a környezetvédelem intézményrendszerére (ez kevesebb mint tizede az éllovas Hollandia hasonló mutatójának, alig negyede az európai átlagnak, a vizsgál 28 ország rangsorában pedig a 25. helyre "érdemesíti" Magyarországot. Vagyis egy ütőképesebb, létszámában és pénzügyi hátterében megerősített hatóság létrehozása mindenképpen indokolt lett volna, a kormány azonban nem ezt az utat választotta.

Az átszervezést ugyanis - a vizsgálat eredményei szerint - teljes egészében alárendelték a költségvetés szempontjainak. Az egységes Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelõség (OKTVF) felállítása, a területi szervek (felügyelőségek) számának és létszámának csökkentése elsősorban takarékossági szempontokat szolgált. Az átlakítás keretében a hatóságnak a szakembergárda és a források mintegy 30 százalékától kellett megválnia - ám ennek következménye nem a hatékonyság növekedése, hanem a munka színvonalának csökkenése lett.

Ahogy a vizsgálat készítői fogalmaznak: " Az alacsony létszám, az új feladatok (IPPC, Natura 2000 stb.) belépése és az alulfinanszírozottság következtében a környezetvédelmi hatóság egyre inkább pecsétnyomó gépezetté változott. Az engedélyezés gyakorlata engedékenyebbé vált. Az engedélykérelmek esetében az érdemi vizsgálatokat, indoklást igénylő elutasítások száma 2004-2006 között kevesebb mint a felére esett vissza. A puhább engedélyezést az ellenõrzések, büntetések radikális visszaesése kísérte. 2004-2005 között a felügyelõségek és a fõfelügyelõség által végrehajtott hatósági ellenõrzések száma több mint 30 százalékkal, a bírságolások, kötelezések és más büntetések száma pedig közel 40 százalékkal csökkent." Mindezt az ígéretek szerint a terepi (ellenőrzési)munka hatékonyságának növekedése ellensúlyozta volna. Ám a valóságban az ellenõrzések drámai, 2004-2007 között közel 50 százalékos (49,82%) visszaesése következett be.

A gyászos eredményre egyébként nem csak az említett vizsgálat, hanem az Országgyűlési Biztos Hivatalának jelentése, valamint az Állami Számvevõszék és a Legfõbb Ügyészség is rámutatott. A mostani vizsgálat a fentieket azzal is kiegészíti: ha tekintetbe vesszük azt is, hogy az elmúlt évek jogalkotása több területen a beruházásokat érintõ környezeti korlátok felpuhítását célozta, egyes beruházások esetében egyszerûsített eljárások alkalmazása (autópályatörvény, országos területrendezési törvény), bizonyos kiemelt fejlesztési területeken a korábbi korlátozó elõírások fellazítása (Balaton-törvény) tapasztalható, különösen aggályos a zöldhatóságok ellenőrzési tevékenységének meggyengítése.

A zöldhatóságok munkája nagyrészt engedélyezési jellegű, ezen a területen egységes jogértelmezésre és nagyfokú következetességgre lenne szükség. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az engedélykérelmek elutasításának aránya szélsõségesen, 0,07 és 14,07 százalék között szóródik az egyes felügyelõségek esetében. Ez a szerzők szerint arra utal, hogy a területi hatóságok által követett engedélyezési gyakorlatban hatalmas különbségek lehetnek (azaz hasonló tevékenységek az egyik hatóságnál elutasításra, a másiknál engedélyezésre számíthatnak), ami semmiképpen sem erõsíti a beruházók jogbiztonságérzetét.

Hasonlóan negatív következménykkel járt az átszervezés egy olyan területen is, ahol az eredmények nincsenek szoros kapcsolatban az elkölthető pénz mennyiségével. A zöldhatóság a reform előtt komoly átláthatósági deficittel küzdött, és ezt az átalakítás során is "sikerült" megőrizni. Mint a mostani vizsgálat rögzíti, a kötelezően közzéteendő adatoknak átlagosan alig több mint 60 százaléka lelhetõ fel a felügyelõségek honlapján, ráadásul meglehetősen sajátos megoszlásban: a szervezeti, személyzeti típusú adatok magasabb (85,6%), a működésre vonatkozó információk szerényebb (56,7%), a gazdálkodási típusú adatok viszont szinte elhanyagolható arányban (7,3%) bukkan fel a honlapokon.