Az amerikaiak többsége atomenergia-ellenessé vált

Az időjárás lassan megváltoztatja az amerikaiak globális felmelegedéssel kapcsolatos véleményét. A Gallup új kutatása szerint folyamatosan nő az aggodalom az amerikai lakosságban is a klímaváltozás saját életükre gyakorolt hatását illetően, sőt 15 év óta a legtöbben vélik azt is, hogy ennek az emberi tevékenység a fő oka.

A Gallup ugyancsak szembeötlő változást mért az amerikaiak atomenergiához fűződő viszonyában. Az intézet 1994-óta nézi az USA lakosságának véleményét e kérdésben, de először fordult elő, hogy a többség ellenségesen állt a nukleáris energia felhasználásához. Konkrétan 54 százalék ellenzi az atomenergiát, miközben csak 44 százalékuk pártolja azt. Különösen jelentős az egy év óta tapasztalt változás, hiszen 11 százalékkal nőtt az elutasítók aránya és hét százalékkal csökkent a támogatóké.

A New York Times-ban megjelent írás szerint azonban e nagy változás hátterében inkább az alacsony energiaárak állnak, mint a Fukushima által okozott sokk. Az amerikai közvéleményben 15 év óta legkisebb az ország energiaháztartásának helyzete miatti aggodalom. Vélhetően az Egyesült Államok lakosságát a megújuló energiaforrások gyors térnyerése is abba az irányba tolja, hogy megfelelően el lesznek látva energiával az atomerőművek nélkül is.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.