Amerikát is átrepülte a Naprepülő

Kaliforniából indult és tegnapelőtt éjjel, (magyar idő szerint tegnap reggel) leszállt a Kennedy repülőtéren a teljes egészében napelemekkel működtetett Solar Impulse. A ragyogóan kivilágított, 63 méteres szárnyú, pehelykönnyű, egyszemélyes repülőgép négy, légcsavaros elektromotorját csupán a szárnyait borító napelemek termelte áram múködtette.

A washingtoni Dulles repülőtérről hajnali 4.46-kor indult, s 3100 méter magasan repülve gyűjtötte akkumulátoraiba a napenergiát. A 495 km hosszú szakaszt 18 óra 23 perc alatt 37 km/órás átlagsebességgel tette meg. A Naprepülő nyár elején Kaliforniából indult a többszakaszos útra, amelyen részben a tervező André Borschberg, részben Bertrand Piccard irányította.

 A különleges géppel 2010-12-ben már több helyi, internacionális, majd interkontinentális utat tettek Európában és Afrikában. Az idei transzkontinentális repülést kis híján fel kellett adni, mert a cél előtt a bal szárnyon egy négyméteres repedés keletkezett. Ám egy alája repülő helikopterről azt alaposan megvizsgálták és úgy döntöttek, hogy továbbengedik, végül is „elbiceghetett” a JFK-repülőtérig.

Ott július 11-től kiállítják, így bárki közelről csodálhatja meg ezt az egyedülállóan sikeres, környezetkímélő repólőgépet. Aki addig is látni szeretné az interneten SOLAR IMPULSE címen a mostani repülést, sőt a gép egész történetét színes képeken, videókon élvezheti.

                                          

Pilots and founders Bertrand Piccard and Andre Borschberg (R) wave to the crowd after Solar Impulse lands at JFK airport in New York July 6, 2013. The airplane entirely powered by the sun touched down in New York City late on Saturday, completing the
Pilots and founders Bertrand Piccard and Andre Borschberg (R) wave to the crowd after Solar Impulse lands at JFK airport in New York July 6, 2013. The airplane entirely powered by the sun touched down in New York City late on Saturday, completing the final leg of an epic journey across the United States that began over two months ago. REUTERS/Eric Thayer (UNITED STATES - Tags: TRANSPORT SCIENCE TECHNOLOGY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.