galéria megtekintése

Minden kütyü vezeték nélkül fog csatlakozni a másikhoz

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 20. számában
jelent meg.


Palugyai István
Népszabadság

Egy fontos matematikai egyenlet, egy kémiai reakció vagy egy fizikai törvény hallatán legalább a műveltebb olvasók, na jó, inkább csak a tudományos tárgyakból eminensek számára felrémlik egy-egy tudós neve. De hogy mindennap használt műszaki eszközeink, az életünket könnyebbé, biztonságosabbá tevő találmányok kinek köszönhetők, jószerével senki se tudja. Ezt próbálja orvosolni egy európai díj.

Hat elismerés kilenc tudósnak tizenegy országból – ez a rövid mérlege a tizedszerre kiosztott Európai Feltalálói Díjnak, melynek ünnepélyes átadására múlt héten a párizsi Tőzsdepalotában került sor. A technikai Oscarnak is nevezett díj mára a legfontosabbá érett az innovációért adható európai jutalmak között. A díjat azok a találmányok minősítik, amelyeket a neves szakemberekből álló zsűri arra érdemesnek talált.

A kétszáz évvel tovább tartó baktériumos beton
A kétszáz évvel tovább tartó baktériumos beton
Heinz Troll / EPO

Az idén 470 javaslat érkezett az Európai Találmányi Hivatal (EPO) 38 tagországának nemzeti irodáihoz, közülük az ottani szakemberek tizenötöt találtak érdemesnek, hogy öt kategóriában megmérettessenek. Ezeken kívül az interneten mindenki szavazhatott egy közönségdíjra. A díjjal pénz nem, csak dicsőség jár, s egy vitorlára emlékeztető trófea, melyet idén háromdimenziós nyomtatással készítettek, miután tavaly az egyik díjat e sztártechnika amerikai feltalálója, Charles Hull nyerte el. Az egyik kategóriában ugyanis Európán kívüli találmányok versengenek. Az EPO-hoz érkező bejelentések mintegy kétharmada ugyanis a tengerentúlról érkezik.

 

A szabadalmakkal védett találmányok földrajzi megoszlása a kreatív környezetet, a gazdasági és ipari fejlettséget, no meg a tudományos hátteret tükrözi. Idén a négy holland, három francia és két svéd jelölt némi erőeltolódást mutatott, tudniillik a tulipános nemzet eddig egyszer sem nyert, viszont hiányoztak a korábban többször is díjazott németek. Nem sok babér jutott a keleti tagországoknak sem,

magyar jelenlétnek pedig legfeljebb Rubik Ernő zsűritagságát tekinthetjük.

Az ipari találmányok kategóriájában az NFC technológia nyert, mely kikövezte az utat a ma már mindenhol alkalmazott vezeték nélküli kommunikációnak. A francia matematikus, Philippe Maugars és az osztrák mérnök, Franz Amtmann által kidolgozott s 2002-ben szabadalmaztatott szabvány leginkább kis hatótávolságú kommunikációnak fordítható, s az ilyennel rendelkező okostelefonokat ma már elektronikus pénztárcának, zárnyitó kulcsnak, képmegosztó vagy információleolvasó kütyünek tekinthetjük.

A Philips egyik spin off cégében, az NXP-ben tevékenykedő szakembereknek a Sony mérnökeivel karöltve kidolgozott módszere szerint két eszközt kell párosítani, vagyis közel tartani egymáshoz. Az egyik, mondjuk az NFC-képes telefonunk rádióhullámok generálásával kezd kommunikálni például egy másik mobillal, speciális matricával, poszterrel, leolvasóval vagy kártyával.

Az NFC 2004-ben vált globális szabvánnyá, amikor az NXP, a Sony és a Nokia közös platformot alapított NFC Forum néven a technológia kereskedelmi hasznosításának elősegítésére. A platformnak ma már 175 tagja van. A módszer révén 2012-ben 864 milliárd euró bevétel keletkezett, és tavaly már 300 millió NFC-képes készüléket állítottak elő világszerte. A növekedés iparági szakemberek szerint 2019-ig éves átlagban meg fogja haladni a 43 százalékot.

Mindkét feltaláló kis cégekben kezdte, és sokáig kellett győzködniük a mobilgyártókat meg a bankokat a technológia előnyeiről. A nagy lökést a multik segítsége adta. A jövőben minden kütyü vezeték nélkül csatlakozik a másikhoz, s e téren robbanásszerű fejlődés várható – mondták lapunknak a feltalálók.

A kutatás kategóriában egy lengyel származású francia fizikus, Ludwik Leibler erős és formálható új műanyagcsaládjáért, még a sebészetben is használható önjavító vitrimerekért kapott díjat.

A Delfti Egyetemen dolgozó biológus, Hendrik Marius Jonkers olyan baktériumokat talált, amelyek a beton bázikus környezetében is megélnek, és kalcium-laktát hatására

mészkövet termelnek, amely begyógyítja az öregedő beton 0,8 milliméternél vékonyabb repedéseit.

A hagyományosnál kétszáz évvel tovább tartó öngyógyító beton idén induló termelésére és forgalmazására céget alapított feltaláló ipari partnert keres, és a hagyományos beton előállításánál egyelőre kétszer drágább új anyag árának csökkentésére törekszik. Nekünk elárulta: ehhez a kalcium-laktátot cukoralapú mikrobatápanyagra tervezi lecserélni.

Az Oxfordi Egyetemen dolgozó Lukey Alphey az évente 50-100 millió embert megbetegítő és 25 milliót elpusztító Dengue-láz ellen dolgozott ki ötletes módszert. Ez a malária után a második legelterjedtebb, szúnyog által terjesztett vírusos kór, melyre még nincs sem gyógyszer, sem védőoltás. Az érintett országok száma a hetvenes évek óta tízszeresére nőtt. Alphey úgy avatkozott be a szúnyogok örökítő anyagába, hogy azok egy speciális fehérje termelése révén felnőve elpusztulnak.

A „megbuherált” szúnyogok szabadon engedve párosodnak a területen élő társakkal, és a populáció 90 százaléka folyamatos beavatkozás esetén megsemmisül.

A módszert idén Floridában szeretnék kipróbálni, s ha ez sikerül, ez lesz a génmódosított szúnyogokkal szabad természetben eddig végzett legnagyobb kísérlet, de mint Alphey lapunknak elmondta, a kór elleni védekezésre évi egymilliárd dollárt fordító Brazíliában is a végső lépések előtt áll ennek a technikának a bevetése.

A verseny egyedüli női díjazottja a kis és közepes cégek kategóriájának győztese, Laura van’t Veer 2007-ben szabadalmaztatta speciális „géncsipjét”, mely mellrákos sejtekből vett mintákból a daganattal kapcsolatba hozható hetven gén elemzése alapján megállapítja, hogy a páciens a rák kiújulása szempontjából magas vagy alacsony kockázatú csoportba tartozik-e. Ezzel el lehet dönteni, hogy a sebészeti beavatkozás után kapnia kell-e a betegnek kemoterápiát, vagy az felesleges túlkezelés lenne.

A Dengue-lázat terjesztő szúnyogokat kiirtó génkezelt rovar modellje
A Dengue-lázat terjesztő szúnyogokat kiirtó génkezelt rovar modellje
Heinz Troll / EPO

A mikrobiológus a Holland Rákkutató Intézetben szabadalmaztatott módszerre céget alapított, és most San Franciscóban, az ottani biotechnológiai cégek számára kedvezőbb környezetben irányítja a már 34 országban használt és legtöbb helyen az egészségbiztosítás által finanszírozott Mammaprint nevű teszt forgalmazását. Kelet-Európában még nincsenek jelen, de mint tájékoztatott, a német piacot, ahol támogatják a tesztet, ugródeszkának tekinti régiónk felé.

Stephen Hawking is a kis svéd Tobii cég szemmozgás követésen alapuló technikáját használja kommunikációra.

A világszerte rohamosan terjedő, de most legnagyobb sajnálatomra csak a jelölésig eljutott eljárás úttörői, Märten Skogö és John Elvesjö 2001-ben ötlötték ki módszerüket, mely mára főként a videojátékok terén hódít, de a fogyatékosok számára is egyre nagyobb segítség, míg okosszemüvegekbe építve valós idejű vásárláselemzéshez használják. Az önjáró autók terjedésével pedig a kocsik a szemmozgásból tudni fogják, vezetőjük hova néz, fáradt-e, dekoncentrált-e.

Skogö először őrültségnek találta barátja ötletét, mely mára világsikerré vált. A szabadalomra alapított cég, mely egy rokon gyerek után kapta a nevét, önállóan is képes az IT-óriásokkal együttműködni. Legutóbb egy nagy tajvani gyártóval kötöttek szerződést, és a távol-keletiek laptopjába is integrálják a módszert. Bébilaboratóriumuk a csecsemők reakcióját méri, s kiderült, a babák sokkal korábban értenek minket, mint hittük.

A szén kísérletileg előállítható formái közül a fullerének és a grafén előállítása Nobel-díjat ért. Az ugyancsak a jövő anyagainak tartott nanoméretű széncsövecskék 1991-es felfedezőjének, Sumio Iijima japán fizikusnak ez eddig nem sikerült. Két munkatársával most azonban megnyerte az Európán kívüli találmányok versenyét. A Párizsban jelen lévő Kosio Akira és Judaszaka Maszako elmondta, vezetőjük a NEC laboratóriumában részben a szerencsének és jó érzékének köszönheti a felfedezést. Elektronmikroszkóppal vizsgált reaktorban állított elő koromrészecskéket, és azt vette észre, hogy a szénrészecskék között hosszú, szálszerű alakzatok vannak.

A szemmozgást követő okosszemüveg
A szemmozgást követő okosszemüveg
Heinz Troll / EPO

Jobban megvizsgálva őket, rájött különleges szerkezetükre. A felfedezés óta több mint húsz év telt el, és csupán nemrégiben vált világossá, mi mindenre lehet ezeket használni – mondja Judaszaka professzor, akit különösen a biológiai alkalmazás érdekel. A DNS-méretű csövecskékbe csomagolt gyógyszermolekulákat a távolabbi jövőben egészen a megcélzott ráksejtekig lehet majd szállítani. A hajlékony érintőképernyőkben a szén nanocsövecske a drága és ritka indium-ón-oxid helyettesítője lehet, s az idén jelent meg egy közlemény a Nature-ben egy kizárólag szén nanocsövekből előállított számítógépről.

A közönségdíjat a rákot okozó humán papillomavírus elleni vakcina kidolgozásáért Ian Frazer ausztrál kutató kapta a korábban elhunyt Jian Zhu kínai kutatóval, aki helyett a kutatásban szintén részt vett felesége vette át a kitüntetést. (Frazerrel készült interjúnkat itt olvashatják.)

Az életműdíj Andreas Manz svájci professzoré lett,

a csipen elhelyezett laboratórium kidolgozásáért

részesült az elismerésben. Az orvosi diagnosztikai eszközök új generációját alkotó miniatűr eszköz egy néhány négyzetcentiméternyi vagy négyzetmilliméternyi területen elhelyezett komplett kis laboratórium, melynek mikroméretű csatornahálózataiban igen kis mennyiségű folyadékok dolgoznak.

Találmányából mára egész tudományág, a mikrofluidika nőtt ki. A professzor kérdésemre elmondta: „Aki a Holdra indul, biztos benne, hogy valami nagy dobásra készül. Aki vegyszerekkel kísérletezik, nem gondol erre. Húsz év távlatából már tudom, mi volt az áttörés a kutatásomban. Ám ezt csak akkor érzékeltem, amikor az ipartól távozva, a londoni Imperial College vett fel professzornak, és mindenki azt mondta, ez már jelent valamit!”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.