galéria megtekintése

Agyelszívás már a középiskolában

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 28. számában
jelent meg.


Tanács István
Népszabadság

Gőzerővel működik az agyelszívás Magyarországról. Külföldi egyetemek már a legtehetségesebb hazai középiskolásoknak is vonzó ösztöndíjat ajánlanak, hogy náluk folytassák a tanulmányaikat. Természettudományos tárgyakból az országos középiskolai tanulmányi versenyek élmezőnyének legalább négyötöde nem magyar egyetemeken folytatja a munkáját.

Ami a fiatal tehetségeket illeti, szinte kiürül Magyarország – indokolta a Szegedi Tudós Akadémia elnevezésű mentorprogram elindítását Hegyi Péter egyetemi tanár a Nobel-díjas Tudósok – Tehetséges Diákok Találkozóján május 26-án Szegeden.

Ada Yonat gimnáziumokat is felkeresett
Ada Yonat gimnáziumokat is felkeresett
Karnok Csaba

A kezdeményezés nemzetközileg kiemelkedő. A Szegedi Tudományegyetemen létrehozták a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítványt – ennek a titkára Hegyi Péter –, amelynek célja, hogy a tehetséges középiskolás diákokat már 16 éves korukban betereljék egy világszínvonalú tehetséggondozó programba, amely nemcsak az egyetemen, hanem messze az után, 36 éves korukig segíti őket, figyelemmel kíséri pályájuk alakulását. A legjobbak számára olyan színvonalú képzést és anyagi lehetőségeket akarnak biztosítani, mintha külföldi elit egyetemeken folytatnák tanulmányaikat.

 

Minden hallgató választ kutatási irányt, és együttműködik egy mentorral – aki a maga területén nemzetközileg elismert tudós. Magyarországról eddig 36 kiváló kutató vállalt mentorszerepet, de rajtuk kívül neves külföldi kutatók és Nobel-díjjal kitüntetett tudósok is részt vesznek a programban. Oxfordot hozzák Magyarországra, ahelyett, hogy a tehetséges diákoknak kellene külföldre menniük, fogalmazott Hegyi professzor. Az elvándorlás következtében már a Szegedi Tudományegyetemen is csökkent a felkészült oktatók száma, és például a hazai gyógyszeriparban egyre kevesebb a sikeres magyar kutató. Ezt a folyamatot akarják megfordítani azok, akik a Szegedi Tudós Akadémiát létrehozták.

Az ötletet az adta, hogy 2012-ben kilenc Nobel-díjas kutató látogatott el Szegedre, a Szent-Györgyi Albert emlékére rendezett konferenciára. Találkoztak egyetemistákkal, középiskolásokkal, akik közül nagyon sokat mélyen megérintett ez a találkozás. Közöttük volt például Óvári Tímea akkor még a Radnóti Miklós Gimnázium diákjaként. Tímea számos tárgyból ért el kiemelkedő eredményt a középiskolai tanulmányi versenyen – érettségi után a Szegedi Orvostudományi Egyetemre vették fel. Elsőéves orvostanhallgatóként kiváló előadást tartott angol nyelven azon a tudományos konferencián, ahol előadóként szerepelt Ada Yonat és Aaron Ciechanover Nobel-díjas tudós.

Óvári Tímea kisgyermekkorától kutató szeretett volna lenni. Még nem tudja, hogyan alakul a sorsa. Szeretne Magyarországon élni, ha itthon is megkaphatná a befektetett munkájáért járó elismerést és anyagi támogatást. Ha nem kapja meg, akkor sajnos muszáj lesz külföldre távoznia, mondta.

Óvári Tímea már másodszor találkozott Ada Yonattal. Stresszt érzett ettől, egyben motiválta is a találkozás. A nagy tudósok rendszerint nem felejtik el, honnan indultak, és azzal biztatják a fiatalokat, hogy ők is a legelején kezdték a dolgokat. Egy-egy ilyen találkozás az egész életét meghatározhatja a fiataloknak – mondja Hegyi Péter.Mint jól focizó kis srácnak Messivel vagy Ronaldóval találkozni. A két Nobel-díjas ellátogatott Szegeden a Radnóti Miklós és a Ságvári Endre Gimnáziumba. Egy diák megkérdezte Aaron Ciechanovertől: mi a siker titka? A tudós azt felelte: – Én sem tudtam, amikor ilyen idős voltam. Visszatekintve már tudom, hogy a kemény munka volt a legfontosabb, mert csak a munkából lesz eredmény. Fontos, hogy olyan témát válasszon az ember, amit szeret, mert akkor nem rá nehezedő kötelesség lesz a munka, hanem mindennapos boldogság forrása. Fontos, hogy legyenek kiváló mentorai. És kell egy kis szerencse is – de ha az első hármat képes valaki saját erejéből elérni, akkor a szerencse már jön magától.

A szervezők szerint Magyarország versenyképessége a tétje annak, hogy sikerül-e itthon tartani a tehetségeket. Csakhogy a mai, rövid távú célok által mozgatott világban nem szoktak hosszú távra tervezni. Márpedig ez egy húszéves program, amelybe ma kell nagyon sok munkát és pénzt fektetni, és 2030–2040 között jelennek meg azok a sikerek, amelyek visszamenőleg igazolhatják a szervezőket. A Szegedi Tudós Akadémia támogatói köre nagyon szűk. A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány évről évre nehezen tudja előteremteni az éppen szükséges költségek fedezetét. Hegyi Péter szerint elsősorban kormányzati és önkormányzati kérdés, hogy mi történik a fiatal magyar szürkeállománnyal. De érdekük lehet vállalkozásoknak, gyógyszergyáraknak, amelyeknek az innováció lehetőségét könnyíti meg, ha itthon növik ki magukat a tehetséges emberek. Ha fiatalkorban melléjük állnak, támogatják, elindítják őket a pályán, akkor Magyarországnak hoznak sikert, tudósparkokat, gazdasági befektetőket. De ha nem, akkor elmennek,mert másutt tárt karokkal várják őket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.