Sikeresen fellőtték az első magyar műholdat, a Masat-1-et
A Műegyetemen összeállított magyar műhold az első keringés végeztével, 12.10-kor hagyja el a rakéta negyedik fokozatán elhelyezett tárolót, és önálló űreszközzé válva először csendes üzemmódban működik fél óráig. Fél óra múltán kinyitja antennáját, majd elkezdi a rádióadást. Ekkor a műhold Ecuador, Peru és Chile partjaitól nyugatra, a Csendes-óceán fölött fog tartózkodni. Az útját Kuba, majd Észak-Amerika nyugati partvonala mentén folytatva Észak-Európának kanyarodik, de Budapestről nem hallhatjuk ekkor a jeleit.
A műhold Magyarország számára a második körben és a harmadik körben is igen kedvezőtlen, illetve kedvezőtlen helyzetben lesz a rádiókommunikácó számára. Ugyan feljön a láthatár fölé, de csak alacsonyan, ezért a gyenge jelerősség és a tereptárgyak esetleges takarása miatt valószínűleg az elsődleges földi állomás (a Műegyetem) nem fogja tudni venni – olvasható a cubesat.bme.hu honlapon. Valószínű, hogy a műhold jele Budapesten nagy biztonsággal először 16:39:09 és 16:54:49 között vehető majd.