A fájlcsere - legalább is papíron - a hagyományos tartalomipar fő ellensége. A film- és zeneipar a tartolommegosztási technológiákat, meg a jogvédett tartalmakat ingyenesen csereberélő felhasználókat teszik felelőssé ágazataik üzleti problémáiért. Pedig a megoldást máshol kell keresni, a kudarcokért nem az ingyenes hozzáférést lehetővé tevő internet a felelős. Sőt, a világháló egyenesen növeli az érdeklődést a fizetős tartalmak iránt (is) - legalább is ez derül ki a Harvard Egyetem kutatóinak most megjelent elemzéséből.

A File-Sharing and Copyright (fájlmegosztás és szerzői jog) című tanulmány egyértelműen cáfolja a kiadók állításait. De többet is mond ennél: az derül ki belőle, hogy a fájlcserének nem csak a felhasználók, hanem maguk a siránkozó jogtulajdonosok is rengeteget köszönhetnek.

A dokumentumból kiderül, hogy a Napster (az első nagy hatású, a zenefogyasztási szokásokat forradalmasító fájlcserélő program) megjelenése óta gazdagabbá vált a kínálat  azaz a kiadók a korábbinál jóval több könyvet, zenei CD-t, filmet és koncertet tudtak értékesíteni. Ez első pillantásra meghökkentőnek tűnik ugyan, ám a tanulmány számai alátámasztják a kutatók állításait. Tény például, hogy 2000 után csökkent valamelyest az eladott zenei CD-k mennyisége, de robbanásszerűen megnőtt az új kiadók és kiadvánok száma, sokkal több zenekar jutott el a közönséghez, ami egyértelműen az internet kínálta bemutatkozási lehetőségnek köszönhető.

Vagyis a világháló valójában nem a fizetős zene iránti keresletet csökkentette, hanem csupán a nagy kiadók kínálat-meghatározási monopóliumát törte meg (jellemző adalék, hogy az eladások csökkenése miatt mindig ugyanaz a négy-öt miltinacionális kiadóvállalat, illetve az általuk uralt kiadói érdekképviseleti szervezetek tiltakoznak). Ami a konkrét adatokat illeti: az USA-ban 2000-ben 35 516 albumot adtak ki, 2007-ben viszont már 79 695-öt (ebből 25 159 kizárólag digitális formában jelent meg).

Hasonló változást okozott az internet a filmvilágban is. 2003-banmég csupán 3807 játékfilm készült a világban, 2007-re ez a szám 4989-re nőtt. Ráadásul a bővülésben azok az államok jártak az élen, ahol különösen magas a kalózmásolatok aránya. Úgy tűnik, az ingyenes vagy olcsó hozzáférés megnöveli az érdeklődést a kultúra iránt - azaz szélesíti a piacot -, amiből végül a fizetős kiadványok is profitálnak.

A tanulmány készítőinek következtetése, hogy a szerzői jogi szabályozás szigorítása, a terület kriminalizálása összességében nem szolgálják a film- és zeneipar érdekeit - legfeljebb a korábban oligopólimként működő mamutkiadóknak kedveznek. Az is kiderül a szövegből, hogy minél többen és könnyebben érik el a tartalmakat (részben az internet, részben a digitális másolhatóság miatt), annál olcsóbb lehet a tartalomelőállítás folyamata. Ez ugyan csökkentheti a kiadók profitját, de csak akkor, ha nem élnek az új technológia lehetőségeivel, például az ésszerű árú elektronikus letöltés bevezetésével.

Különösen tanulságos a vizsgálatban egyébként részletesen nem szereplő Magyarország példája. Itt a hanglemezgyártók adatai szerint az ezredforduló óta egyáltalán nem csökkentek a CD-eladásból származó bevételek. Közben a jól lobbizó kiadók nyomására bevezették a különféle reprográfiai díjakat (azaz beépítik az eladott adathordozók árába azoknak a kiadványoknak a jogdíját, amelyeket a felhasználók esetleg majd fizetés nélkül rámásolnak), ezzel új, a paictól csak minimálisan függő, sokmilliárdos bevételhez juttatva a kiadókat, és akaratlanul is legalizálva a fájlcserét.