A delfin akkor sem alszik, amikor alszik

A delfinek a nap huszonnégy órájában éberek - még akkor is, amikor alszanak.

Az amerikai haditengerészet ötnapos kísérletében két delfin vett részt. Az állatok azonnal reagáltak az akusztikus vagy vizuális  ingerekre anélkül, hogy a fáradtság legkisebb jelét mutatták volna a kísérlet ideje alatt.

A haditengerészet biológusai ezt azzal a már korábban ismertté  vált felfedezéssel magyarázzák, hogy a tengeri emlősök csak egyik agyféltekéjükkel alszanak, a másik figyelmi állapotban marad. Az állatok éberségének magas foka mégis meglepte a kutatókat.

A delfinek medencéiben halk, rövid hangokat keltettek, amelyek fél másodperc hosszúak voltak, és harminc másodpercnyi szüneteket iktattak be közéjük. Az állatok előzőleg betanították arra, hogy hosszabb, másfél másodpercig tartó hangokra reagáljanak. Ha az öt nap alatt akármikor belekevertek ilyen hangokat a többi közé, a delfinek azonnal reagáltak - méghozzá a kísérlet végén épp olyan éberséggel, mint az elején.

Ugyanilyen figyelmesen észlelték a kutatók által bemutatott  optikai ingereket a százhúsz óra alatt. A vérvizsgálatok nem  mutattak arra utaló jeleket, amelyek szerint az állatok a folyamatos éberség miatt alváshiányban szenvedtek volna vagy nagyobb stressz érte volna őket - számoltak be a kutatók a Journal of Experimental Biology című szaklapban.

delfinek
delfinek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.