galéria megtekintése

A videomagnó a múlté, mára minden okos

2 komment


Varga G. Gábor

Okosok és robotok: mindenféle szórakoztatóelektronikai termék terén ez a jelszó mától Las Vegasban, ahol a Consumer Electronic Show nevű kiállításon a világ legnagyobb gyártói bemutatják a legújabb fejlesztéseiket. Okosak a telefonok, a tévék, a háztartási gépek, az autók, a repülő drónok, az órák és szinte minden más kütyü is, a technológiát pedig egyre inkább magunkon viseljük.

Negyvenkilencedik alkalommal jelentkeznek a technológia nagyágyúi Las Vegasból, a szórakozás majdnem hivatalos fővárosából, ahol a menő szállodákat nemcsak a kaszinók közönsége népesíti be, hanem a technológiai cégek sajtótájékoztatóira és bemutatóira igyekvő újságírók, valamint a VIP-rendezvényekre igyekvő üzletemberek. A Consumer Technology Association által rendezett kiállításon sok százezer négyzetméteren sok ezer kiállító cég mutatja be, amit kitalált vagy éppen megálmodott.

A legnagyobbak bemutatóitól hangos a média szinte minden évben, de a kisebb fejlesztésekben is rendre van fantázia, nemhiába járják a standokat a kockázatitőke-cégek emberei is, hátha meglátják a nagy üzleti lehetőséget egy feltörekvő garázscég fejlesztésében. A CES-en mutatkozott be az elmúlt években az Xbox, a Windows Vista operációs rendszer, a ma már szinte általánosan elterjedt laptop-kategória, az ultrabook és egy csomó más fejlesztés is.

 

Idén biztos, hogy a virtuális valóság lesz az egyik sláger. Legalábbis erre enged következtetni a Samsung meghívója, s ezen senki nem lepődött meg, hiszen a cég már tavaly Berlinben előrukkolt egy olyan speciális szemüveggel, amely egy Galaxy okostelefonnal kombinálva a virtuális valóság élményét adta a felhasználónak.

Az elektronikai show sztárjai régen...
Az elektronikai show sztárjai régen...
CTA

Hatalmas slágerek lesznek a drónok is, mert ugyebár egyre több mindenre lehet használni az automata repülőjárműveket, a mindinkább fejlődő mesterséges intelligencia a repülésüket fokozatosan megbízhatóbbá és olcsóbbá teszi. Csak hát, vélik az óvatosak, ez a technológiai szint még nem közelíti meg a repülőgépekben használt rendszerek kiforrottságát, az IT-iparágban a fejlesztések messze nem olyan túlbiztosítottak, mint például az aviatikában, így szerintük ezek a repülőszerkezetek emberek közelében komoly veszélyt is jelentenek.

Aztán bizonyára jönnek az újabb és egyre okosabb órák is, melyek a mobiltelefonnal kombinálva a karunkon lévő digitális asszisztensek is lesznek egyben. Rögtön az első nap a kínai Huawei mutatja be új modelljét – legalábbis a várakozások szerint –, és erre azért kíváncsiak igen sokan, mert egyöntetű felhasználói és szakmai vélemények szerint a Huawei néhány hónapja bemutatott okosórája messze kiemelkedik a kínálatból, formatervezés, tudás és elegancia terén.

...és a legnépszerűbb termékek tavaly
...és a legnépszerűbb termékek tavaly
CTA

Képzeljünk el egy hűtőt, amelyik kommunikál az okosórával, a mobiltelefonnal, vagy éppen ugyanilyen verzióban egy mosógéppel és egy légkondicionálóval! Mi történik, ha ezek az eszközök egymással is beszélnek: például, a hűtő magasabb fokozatra kapcsol, amikor az okosóra jelenti a központnak, hogy valaki közeledik az otthonához? Vagy amikor a hűtő a légkondicionálás erősségéhez igazítja saját teljesítményét. E fejlesztések nemcsak izgalmasak, de békeidőben erősen pörgetik a gazdaságokat is.

Mindez annak fényében érdekes, hogy tudjuk: a kiállítás 49 éves története során itt mutatkozott be a videomagnó is, amely a háztartások nagy részében ma már biztos, hogy még a hímzett terítő alatt sem porosodik. Itt mutatkozott be az Atari fejlesztése, a Pong, amely tulajdonképpen egy kétszemélyes konzoljáték volt, és arra kellett törekedni, hogy az apró labda a falakról visszapattanva ne mehessen ki a játéktérből.

Több mint 30 évvel ezelőtt nem okosórák, hanem a digitális kijelzős kvarcok tartották izgalomban a vásár közönségét, nem sokkal később pedig a papírszalagos számológépektől volt hangos a technológiai sajtó, melyek ma már legfeljebb a könyvelők irodáiban fordul elő. Persze a színes tévé, a CD és a szalagos magnó, valamint a sztereó hangfalszett és a házimozi-erősítő is itt debütált.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.