Ez az egy évvel később megtartott Asilomar-konferencián meg is valósult, és a kísérletek felfüggesztése végül 16 hónapig, a megfelelő biztonsági előírások és irányelvek kidolgozásáig tartott. Most valami hasonló történt. A világ két vezető tudományos lapjában, a brit Nature-ben és az amerikai Science-ben március végén néhány nap különbséggel új felhívás jelent meg egy hasonló moratórium megszületésére. Az aláírók között vezető biológusokat találunk, köztük olyanokat, mint a Nobel-díjas David Baltimore, a California Institute of Technology, a híres Caltech korábbi rektora, aki már az 1975-ös felhívásnak is részese volt.
Az ok egy csupán kevesebb mint három éve megszületett új technika, a Crispr-Cas9 nevű módszer, mely minden eddiginél pontosabb, szinte szövegszerkesztéshez hasonló, rossz gént kivágó, jót beillesztő beavatkozást tesz lehetővé akár az emberi genomban is, ráadásul úgy, hogy erre magán az élő sejten belül kerülhet sor, tehát nem szükséges hozzá a DNS kivétele, laboratóriumi manipulálása és visszajuttatása. Az eljárást manapság két hölgy, a Berkeley-ben dolgozó amerikai Jennifer A. Doudna és a felfedezés időpontjában a svéd Umea-i Egyetemen kutató francia Emmanuelle Charpentier nevéhez kötik.
Doudna maga is a mostani felhívás aláírói között van, ami ugyancsak a figyelmeztetés komolyságát húzza alá. Sőt a Nature-ben az egyik legjelentősebb amerikai biotechnológiai cég, a Sangamo elnök-vezérigazgatója, Edward Lanphier is az emberi embriókon végzett, örökölhető változtatások későbbi veszélyeivel riogatott. Közeleg a megrendelésre készülő dizájnbébik kora?
A láthatóan ideges kutatók attól tartanak, valahol már készítik azokat a publikációkat, melyek emberi embriókon végzett beavatkozások eredményeiről számolnak majd be, és ezért a figyelmeztetés voltaképp versenyfutás az idővel. Európában ugyan tiltják az ilyen kísérleteket, Amerikában azonban általános stop nincs, csupán állami támogatásban nem reménykedhetnek az ilyen kutatások. Magáncégek előtt azonban szabad az út, ahogy Kína vagy más, feltörekvő gazdaságú országok sem tudományetikai szigorukról híresek.
A Nature-ben egy amerikai orvosbiológusnak, Antonio Regaladónak a neves bostoni műszaki egyetem folyóiratában, az MIT Technology Review-ban megjelent cikkét idézik, melyben a szerző amerikai és kínai kutatócsoportok ténykedéséről ír. Természetesen ameddig e munkák konkrét, egy vagy két hibás gén okozta öröklődő betegségek kiküszöbölésére irányulnak – mint amit több más konkurense mellett a Sangano is szeretne –, addig kevés etikai aggály merülhet fel. Ezek a beavatkozások egyes testi sejtek hibás génjeinek kicserélését célozzák.
Az ilyen személyre szabott génterápia kora ellen senki nem tiltakozna, ám azokat a kísérleteket, amelyek szellemi, hajlambeli vagy külsődleges jegyek tetszés szerinti megváltoztatását szeretnék elérni, mindenképpen meg kell akadályozni, mert ez a legsötétebb törekvések előtt nyithatja meg a kaput. A Crispr ráadásul két korábbi módszer, az úgynevezett cink-ujjak és a TAL-nukleázok eljárásával ellentétben nagyon egyszerű és mindentudó technika, ennek megfelelően hihetetlenül gyorsan elterjedt a világon – magyarázza lapunknak Venetianer Pál, a géntechnika hazai úttörője.
Míg az előző két eljáráshoz komoly manipulációkat kell elvégezni a fehérjéken, itt csupán egy szintetikusan előállított, rövid RNS-szakaszra (az RNS a DNS mellett a másik, sejtosztódásban szerepet játszó nukleinsav-féleség) és egy DN-áz nevű, örökítőanyagot bontó enzimet kódoló génre van szükség. Az enzim az RNS irányításával eljut a kívánt helyre, és ott elhasítja a DNS-t. A cégek ma már mindkét anyagot hihetetlenül olcsón és tömegméretekben szállítják. A gond az, hogy a pontosság nem tökéletes – figyelmeztet az akadémikus.
Néhány százalékban előfordulhat tévesztés, és ilyenkor az eredetileg kiválasztott hely mellett máshol is vághat a „génolló”. Ez egy növényi vagy állati kísérletben „csak” kísérleti hibához vezet, embernél azonban már szörnyű vétek. Ezért Venetianer professzor is úgy véli, amíg nem sikerül kiküszöbölni a hibákat, emberen nem szabad alkalmazni a technológiát.
– Annak idején, 40 éve sokkal tudatlanabbak voltunk – emlékezik az MTA Szegedi Biológiai Központ kutatóprofesszora, aki akkor is elismerte az óvatosságra való törekvést, de ellenezte a teljes tiltást. – Ma sokkal jobban ismerjük a veszélyeket, de a lehetőségeket is. A dizájnbébik veszélyét ma még túlzottnak érzem. Egyrészt a sok gén által meghatározott tulajdonságok megváltoztatásától, az „embernemesítéstől” még messze van a tudomány, másrészt viszont jóllehet génmanipulált, klónozott embriót eddig is elő lehetett volna már állítani, a tudományos közmegegyezés eddig jól működött: útját állta az emberi genomba való örökletes beavatkozási törekvéseknek.
Az eddig felröppent egy-két erről szóló hírrel kapcsolatban minden esetben kiderült, hogy szélhámosságról volt szó. Igaz, a tudományt kívülről korlátozni sem nagyon sikerült még. Svájcban ugyan megpróbálkoztak egy népszavazással, mely a géntechnológiát be akarta tiltatni, de ez nem sikerült. A brit parlament februárban ezzel szemben épp arról döntött, hogy engedélyezi bizonyos genetikai betegségek kiküszöbölése érdekében a „háromszülős” gyermekek világra jöttét. Bizonyos esetekben ugyanis nem a sejtmag kromoszómáiban lévő örökítőanyag hibája a bűnös, hanem a sejt plazmájában lévő apró sejtszervecskéé, a mitokondriumé.
A sejtek energiaellátási központja is rendelkezik némi (a teljes génállomány 0,1 százalékát kitevő) génállománnyal, ez azonban függetlenül a szaporodásnál keveredő kromoszómális génektől, csak anyáról öröklődik tovább. A brit döntéssel lehetővé vált, hogy hibás mitokondrium miatt előforduló súlyos betegségek esetén az anya petesejtjének magját beültessék egy másik nő petesejtjébe, amelyből a magot eltávolították, s ezt termékenyítik meg, így végül a mitokondrium transzfer segítségével egészséges gyermek születhet. A törvényi szabályozás tehát nem csak a tiltás irányába mehet.
– Persze, ha a jelenlegi hibák kiküszöbölése után kiderül, hogy a Crispr technika többé-kevésbé kockázatmentesen alkalmazható, el lehet gondolkozni a dizájnbébik előállításának törvényi tilalmáról – mondja Venetianer Pál. Igaz, a jogszabály megfogalmazásánál elég nehéz lenne meghúzni a határt: meddig beszélünk egy génhiba kiküszöböléséről és a dolog honnantól embernemesítés. Sokan azonban a mostani önkorlátozási törekvéseket is hiábavalónak vélik.
A negyven évvel ezelőtti moratóriumtól eltérően ugyanis rengetegen használják már az illető technikát. A Szilícium-völgy sok biotechnológiai cége például arra hajaz, hogy génterápiás ötletüket vagy magát a céget nagy pénzért megvegye valamelyik hatalmas gyógyszervállalat. Sokukat bizonyára érzékenyen érintené a moratórium elfogadása. És nem is biztos, hogy mindenhol a józan ész győzne a pénztárca fölött.
