Az uniós projektben, amelyben 11 országból 18 partnerintézmény vesz részt, hazánkat a CEU Bioetikai és Jogi Központja (CELAB) képviseli. A kutatás jelen szakaszában négy – 16 előzetes interjúval előkészített – rendezvény keretében igyekeznek körüljárni, miként gondolkoznak az érintett csoportok képviselői az emberi képességek fokozásáról a robotika, az implantátumok, a bionikus művégtagok, az agyi stimuláció és más eszközök, beavatkozások segítségével.
Az első alkalommal zömmel hallás- és mozgássérültek, valamint a betegszervezetek és e témával foglalkozó alapítványok képviselői figyelték a Fixed című alkotást, ahol az innováció legfrissebb eredményeinek felemelő alkalmazásait mutatták be a gerincsérültek járását lehetővé tevő viselhető exocsontváztól a beépíthető memória chipeken át a preimplantációs genetika vívmányaival bezárólag.
A résztvevők lenyűgözve figyelték a teljes életet élő, láb nélkül született biokémikus autóvezetését, vagy azt a boldogságot, amit az egyik szereplő élt át, amikor robotkarjával megérinthette barátnője kezét. Sok szereplő valóban arról számolt be, hogy büszkék művégtagjukra, vagy arra az eszközre, amivel az innováció megajándékozta őket. A bionikus lábára büszke hegymászó például elképzelhetetlennek tartja életét ilyen műláb nélkül.
Persze sok kérdést is felvetett a film az emberi tökéletesítés határainak keresése kapcsán, amire Sándor Judit, a CELAB igazgatója, a projekt hazai vezetője is felhívta a figyelmet a vetítés utáni vitán. Lehet-e, kell-e, mikor és milyen feltételek között jön szóba az idegrendszeri funkciók tökéletesítése? Lehet-e javítani képességeinket, s ha igen, milyen módon: ha már betegek vagyunk, vagy ha egészségesek vagyunk, de jobban szeretnénk tanulni, érvényesülni? Ki dönt ezekben a helyzetekben, és milyen lehetőségeket kínál minderre a mai tudomány?
Az egyik résztvevő, egy hazánkban élő brit férfi saját példájával serkentett továbbgondolkodásra. Az öröklötten súlyos hallássérült ember koponyájába Szegeden ültettek be egy speciális implantátumot, és azóta tökéletesen hall, s miközben az ilyen sérüléssel élők 99 százaléka csak jelbeszéddel kommunikálna, ő – mivel későn tanult meg beszélni – kisebb beszédképzési zavara ellenére tiszta szavakkal és érthetően fejezte ki magát.
A résztvevők közül sokaknak a film példái messze estek a magyar valóságtól, amit Sándor Judit is megerősített lapunknak. Egyes betegcsoportok nagy kiszolgáltatottságban élnek hazánkban. Egy faluban élő Parkinsonkóros beteg nem mert kimenni az utcára, mert remegése miatt alkoholistának nézték, így aztán teljesen elszigetelődött. Pedig a társadalom befogadóképessége, toleranciája még talán fontosabb is, mint a műszaki-tudományos vívmányok alkalmazhatósága. A Csupaszívek Társaságának vezetője arról számolt be a kutatóknak, hogy a szerető családi környezetben nevelkedő Down-kórral született gyerekek is az átlagnál sokkal nagyobb eséllyel érhetik el a felnőttkort.
A fogyatékosok jelenléte abban is segíti a társadalmat, hogy megértse az embert magát – hangzott el a találkozón, ahol az érintettek közül többen hangsúlyozták: az önbecsüléshez az egyik legfontosabb dolog a megfelelő munkalehetőség. Ha viszont a közösség közömbös az egyén szabadsága iránt, fokozódik a társadalom szétszakadása.
A NERRI-projekt egyik legfontosabb célja éppen ezért, hogy az érintettek figyelmének felkeltésével és mozgósításával érdemi párbeszéd alakuljon ki a képességfokozás társadalmi igényeiről és kihívásairól, az állammal szembeni elvárásokról, illetve az ehhez kapcsolódó tudományos, gyógyító és ismeretterjesztő tevékenység felelősségéről.
Az ehhez szükséges párbeszéd felerősítésére a következő összejövetelen a diákokat és az oktatókat szólítják meg a tanulásban és a versenyben alkalmazott képességfokozás, koncentrálóképesség-javítás témájában. Miképp garantálhatók ezután a vizsgák igazságossága és miképp lehet védeni a munkavállalók egészségét, hogy a munkáltató ne kérhessen ilyen pluszerőfeszítéseket.
A harmadik rendezvényen a kutatók vitatják majd meg a legújabb műszaki-tudományos eredményeket és ezek társadalmi vonatkozásait, végül a negyedik összejövetelre a döntéshozókat hívják meg. Talán nem véletlenül, Sándor Judit szerint az előzetes interjúk során is ezt a csoportot tudták a legnehezebben megszólítani. Pedig az ő részvételük is döntő abban, hogy képesek legyünk elképzelni a jövőt és előre gondolkodjunk tudatosan arról, hogy miképpen akarjuk befolyásolni a technika fejlődését. – „A jövő elképzelése az első lépés ahhoz, hogy higgyünk abban: mi alakíthatjuk a jövőt. E téma megvitatásával ezt az elveszettnek tűnt hitet szeretnénk visszaadni az embereknek” – mondja Sándor Judit.
