galéria megtekintése

Kihalás szélére taszítottuk a párducokat

4 komment

Weisz Dávid

Minden élőlény számára tragikus, ha elveszik tőlük a helyet, különösen azoknak, melyeknek nagy élettér kell. Ilyenek a párducok is, akik a legújabb kutatások szerint eredeti területük mindössze negyedén kénytelenek tengődni. Ennek oka elsősorban az ember terjeszkedése, pedig ezek az állatok csúcsragadozók, vadászniuk kell, ehhez pedig terület kell. A Természetvédelmi Világszövetség most lépett: megemelte a párducok veszélyeztetettségi szintjét.

Nem elég, hogy elvesszük az élőhelyüket, de még meg is nyúzzuk őket
Nem elég, hogy elvesszük az élőhelyüket, de még meg is nyúzzuk őket
Alessandro Bianchi / Reuters

A párduc, vagy leopárd Afrikában és Ázsiában él, s ha hatalmas elterjedési területét nézzük, a legsikeresebb ragadozók közé tartozik, amit viszont sokáig félreértelmeztek veszélyeztetettségét illetően, amit jól tükrözött Vörös Könyves mérsékelten fenyegetett státusza.

 

A leopárdok élőhelye azonban az elmúlt időkben, jórészt az emberi beavatkozások - erdőirtások, mezőgazdasági területek kialakítása, városépítések - hatására 35 milló négyzetkilométerről 8 millióra zsugorodott. Sok helyütt a területüket keresztező utak, vasutak vágják el őket a vadászterületüktől. Ehhez jön még a vadászat és táplálékállataik gyérítése.

Túlélő a sri lankai Yala Nemzeti Parkban
Túlélő a Srí Lanka-i Yala Nemzeti Parkban
Dinuka Liyanawatte / Reuters

Egy páratlan méretű kutatás, melyben nagyszámú kutató 2500 helyszínen elemezte a leopárdok jelenlétével kapcsolatos hatezer feljegyzést, drámai eredményeket hozott. A PeerJ nevű folyóiratban publikált tanulmányból kiderült például, hogy az észak-afrikai alfaj korábbi élőhelyének 99 százalékát elvesztette, de Kelet-Ázsiában és az Arab félszigeten élő alfajból mindössze néhány kisebb élőhelyen maradt pár egyed. Az is kiderült, hogy a megmaradt élőhelyek mindössze 17 százaléka számít védett területnek.

A legnagyobb veszélyben az amúr, az észak-kínai és az arab leopárdalfaj állománya van. Az eredmények hatására a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) Vörös Könyvében mostantól kezdve sérülékeny fajként szerepelnek. „A következő lépések meghatározóak lesznek az állatok sorsát illetően" – mondja Andrew Jacobson, a veszélyeztetettségi szint emelését alátámasztó kutatás vezetője.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.