A klímaváltozás tízezer évig is hat

Ha nem tudjuk a közeljövőben jelentősen csökkenteni szénkibocsátásunkat, akár tízezer évekre katasztrofális éghajlati hatásokkal számolhat bolygónk.
Egy új kutatás, melyben több amerikai és európai egyetem szakemberei vettek részt, a korábbiaknál sokkal hosszabb távú következményeket vetít előre. A Nature Climate Change hasábjain közzétett eredmények szerint a jelenlegi káros gyakorlat 2100 után is jócskán érezteti majd a hatását.

A levegőbe eregetett szén még több ezer évig is a légkörben marad, sőt bizonyos mennyiség több mint százezer évig is – jelentette ki Peter Clark, az Oregon egyetem paleoklimatológusa, a közlemény vezető szerzője. „Meg kell érteni mindenkinek, hogy a mostani károk a jövő generációinak ezreit sújtják."

A legtöbb klímatárgyalás és szakmai vita az elmúlt másfélszáz év történéseire helyezi a hangsúlyt és az évszázad végéig vetíti előre a történéseket.

- Téves az a felfogás, hogy a folyamatokat csak ebben a században kell nyomon követni és a kibocsátás csökkentés következtében jó irányba visszaforduló folyamatok miatt már másodlagos jelentőségű, hogy azután mi történik, mondta Thomas Stöcker berni klímakutató, a tanulmány egyik társszerzője a Gizmodo-nak.

A kutatók az elmúlt 20 ezer év klimatológiai adatait (széndioxid, tengerszint, hőmérséklet) elemezve arra a következtetésre jutottak, hogy a klímaváltozás tízezer évig is hatással lehet Földünkre- hangsúlyozza a Christian Science Monitor.

Négy különféle forgatókönyvet vizsgáltak, s ezek szerint az emberiség 2000-2300 között 1280-5120 milliárd tonna széndioxidot engedne a légkörbe. Tudni kell, hogy 1750 óta 580 milliárd tonnát bocsátottunk ki ebből az üvegházhatású gázból. Az összes modellezett esetben a szénkibocsátás 2300-ra nullára csökken, de a hosszú távú hatások tízezer évig is megmaradnak. A maximális szénkibocsátás esetén az átlagos hőmérséklet 2300-ra hét fokot nőne, de a következő tízezer év során mindössze egyetlen fokot csökkenne. Még a legkisebb kibocsátási fokozat esetén is 25 méterrel lenne magasabb az átlagos tengerszint, ami a globális népesség tíz százalékát érintené több mint 120 országban.

Hosszú távon a klímaváltozás a legnagyobb veszély az emberiség túlélésére, állítják a szerzők, akik szerint a politikusok számára itt az idő a határozott cselekvésre, s bár Párizsban megtettük az első helyes lépéseket, a részleges cselekvéssel nem jutunk sehova.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.