2009 februárjának végén ugyanis a műholdat szállító Taurus rakéta orrkúpja nem vált le, emiatt az űreszköz nem állhatott 705 kilométeres magasságban Föld körüli pályára. (A szerkezet állítólag az Antarktisz környékén a Csendes-óceánba csapódott.) A NASA 273 millió dollárból épített, közel 450 kg tömegű űreszközét indító, négyfokozatú, szilárd hajtóanyagú rakétája tehát becsődőlt.
A nyolc év munkájával elkészült műhold hiánya érzékenyen érintette a globális klímakutatást, ezért döntött úgy 2009 végén az Obama adminisztráció, hogy megépítik az OCO-2-őt.
2013 február elejére tervezték a startot, csak azzal nem számoltak, hogy 2011 elején ugyanazon probléma miatt semmisül meg a Glory műhold, mint két évvel korábban az OCO-1. A NASA váltott és úgy döntött, hogy a Taurus helyett a jól bevált Delta rakétával küldi fel az űrszondát.
|
A kilövés előtt szerelik a rakéta csúcsúba rejtett OCO-műholdat az indítópadon
NASA / Reuters |
Az eredetivel szinte tökéletesen megegyező, de már 468 millió dollárba kerülő műholdat július elsején indították volna el, azonban az indítóállást elárasztó víz miatt elhalasztották a a kaliforniai Vandenberg Légitámaszpontról tervezett startot. Hiába söpörték el a vizet, nincs az a gyorsaság, amivel időben végezhettek volna ezzel a munkával – ugyanis mindössze harminc másodperces volt a kilövési ablak, azaz, amikor minden szempontból megfelelő pályára állhat az űrszonda.
Az amerikai eszköz ugyanis öt másik, egymáshoz közel repülő műhold rajához társul, ezért ilyen szűkös az indítás ideje. Ma minden összeállt, és elindulhatott az OCO-2.
A műhold célja a légköri szén-dioxid koncentrációjának mérése, az üvegházhatást okozó egyik fontos gáz eloszlásának vizsgálata, a változások követése. Az űreszköz 16 naponta a teljes bolygót képes lesz újra és újra felmérni. Fedélzetén egy távcső és az elektromágneses sugárzás közeli infravörös tartományában érzékeny, háromcsatornás, nagy színképi felbontású spektrométer repül – erről az űrvilág.hu írt.
Ezzel a szén-dioxid és az oxigén molekuláinak elnyelési színképvonalait tudják tanulmányozni. A kutatók szeretnék jobban megérteni, hogy a légkörbe milyen természetes és mesterséges folyamatok révén kerül szén-dioxid, illetve hol és milyen gyorsan szívódik fel, kötődik meg ez a gáz.
Egy ember miatt átlagosan 5,5 tonna ilyen üvegházhatású matéria kerül a légkörbe
A légkörben található szén-dioxid fontos szerepet játszik bolygónk energia-háztartásában. A pontosabb tudás révén finomíthatók lesznek a klíma változására vonatkozó modellszámítások is.
|
Mindennek működnie kellett: 5 másik műhold közé manőverezett be az OCO
Gene Blevins / Reuters |
Becslések szerint az emberiség egy év alatt 40 milliárd tonna széndioxidot bocsát a levegőbe – olajat, gázt, szenet és fát éget töméntelen mennyiségben – azaz naponta több mint százmillió tonnát. Országról országra változik, hogy hol mennyi gáz keletkezik, de egy ember miatt átlagosan 5,5 tonna ilyen üvegházhatású matéria kerül a légkörbe. A keletkező széndioxidnak nagyjából a felét elnyelik az óceánok, illetve a földfelszín.
A tudósok egészen pontosan azt mondják, hogy a teljes gáz mennyiség negyede oldódik be a felszíni vizekbe, azt azonban nem tudják, hogy mi történik a földfelszínen eltűnő negyeddel. Ezt a mennyiséget veszik fel a növények, de senki sem tudja, hogy hogyan és hol?
A NASA szerint az OCO-2 új dimenziókat hoz a széndioxid kutatásba. A műhold másodpercenként 24, naponta hozzávetőleg egymillió mérést végez, ezen adatok közül nagyjából százezerről feltételezik, hogy hasznos információt szolgáltathat a kutatóknak.
Az eddig pályára állított széndioxid megfigyelő holdak közül a legjobb is csupán naponta kevesebb mint 20 ezer mérést produkál és ebből alig félezer tekinthető relevánsnak. Az amerikai űrkutatási hivatal reményei szerint ezen adatok segítségével pontosan mérhetik a széndioxid időbeli eloszlását - évszakonként milyen változást mutat, van-e különbség szárazság, illetve árvizek esetén.
A tudósok például arra is választ várnak, hogy a növények miért nem tartanak lépést a fosszilis tüzelőanyag-kibocsátás növekedésével. 1960 óta nagyjából megháromszorozódott ez a mennyiség és mégis: „látott már valaki ott esőerdőt, ahol korábban nem volt ilyen?” - idézte a küldetés vezető kutatóját, David Crisp-t a New York Times.
Az ipari forradalom kezdete óta negyven százalékkal nőtt a légkörben a széndioxid mennyisége - jelenleg egymillió molekulából 400 a széndioxid a légkörben.
